Irodalmi Szemle, 2011
2011/11 - MI A MAGYAR - Ács Margit: Mennyire legyen magyar a magyar? (kritika)
Mennyire legyen magyar a magyar? 49 számos alkalommal bukkanok a kötetben a bibói „eltorzult magyar alkat” kifejezésre, amelyet a szerzők nem mulasztanak el a nemzet fejére olvasni, miközben az önelégült, duhajkodó, mindenkit lekezelő dzsentroid magyar ember vonásait vetítik az olvasók képzeletének falára a mai, jobbára kishitű, begubódzó átlagmagyar képe helyett. Akkor tehát hiába szögeztetett le, hogy a népkarakter megragadhatatlan, a könyv azt mutatja, hogy az elv hirdetői igenis létezőnek tekintenek egyfajta magyar jellemet, hajlamot, alkatot, amennyiben az „eltorzult”, maradi, rasszista. Hiába szögeztetett le az is, hogy a valós helyzetet kell felmérni megvesztegethetetlen tárgyilagossággal, ha lám, el se jutnak annak vizsgálatáig, hogy milyen is a magyar ember most (az imént már említett szerzők kivételével) és a magyarságról leválasztott „magyar valóság”, s annak is csak egy szűk szegmense, amiről írnak. A magyar ember típusaként megalkottak egy fantommagyart, akihez egy magyargárdistát választottak modellként, meg egyet a magyar őstörténetbe szerelmesedéit, ártatlan hobbiíjászok közül. Ennél azért az avitt babonának minősített nemzetka- rakterológia életszerűbb, differenciáltabb eredményekre is jutott már. Sándor Iván előszava a kötet legfontosabb alapelveit fogalmazza meg, de abban is élenjár, hogy aktuálpolitikai véleményét a rangos eszmei állásfoglalás rangjára szeretné emelni. (Thomas Mann figyelmeztető esszécímével, az Európa, vi- gyázz!-zal játszik el például, amikor az Orbán-kormány részéről fenyegető, feltételezett veszélyekre utal. A témát az ellenzéki újságírók már csontig lerágták, Sándor Iván azt tudja hozzátenni az eddigiekhez, hogy dicséretes realitásérzékkel egy z betűt elvesz az ominózus szókapcsolatból: Európa vigyáz [ránk], tehát legyünk nyugodtak.) Az efféle publicisztikai színvonalú részletekre, mint előre bocsátottam, nem reagálok, csak az általános szemléleti mozzanatokkal foglalkozom. Ilyen például Sándor Iván hivatkozása Balassa Péter egyik tételére (a szerző Vörösmarty-ta- nulmányából): [a magyar életgyakorlatban] „Nem a haladás és maradás történeti, külső ellentétéről, hanem strukturális együttállásáról és összeférhetetlenségéről van szó.” A tétel kapcsán a Bánk bán jut Sándor Iván eszébe, amelyben szerinte „nemcsak Bánk nem hallgat Tiborc panaszára, a dráma minden szereplője elbeszél egymás mellett”. És: „.. .a pufogó hazafias felbuzdulások közepette a saját hibákról a figyelmet örökösen elterelő, a másikra, a másságra irányuló gyanú áradatában fel se tűnik, hogy a magyar irodalom egyik legszebb nőalakja, Melinda: idegen.” Töröm a fejem: kinek nem tűnik fel? Az összeesküvőknek? Akik, ugye, a haladásellenes, önkritika nélküli magyar alkat megtestesítői. De miért volnának a haladás letéteményesei a merániak, akik hódítani, birtokolni jöttek ide, annak rendje és korabeli módja szerint? Csak azért, mert idegenek? És miért tűnne fel Petúr bánnak, hogy Melinda idegen, amikor nem is az, hiszen jó feleségként Bánkhoz, hozzájuk tartozik? Vagy Bánk az, akinek nem tűnik fel, hogy a felesége Gertrúdhoz hasonlóan idegen? Esetleg Katona József nem vette észre, hogy a magyar irodalom legszebb nőalakját egy idegen születésű asszony személyében alkotta meg? Netán az előadás mai nézőinek szól a szemrehányás? Vagy nézzük a másik, összevont szemöldökkel
