Irodalmi Szemle, 2011
2011/11 - IRODALMI SZEMLE - Kulcsár Ferenc: ,,Égiekkel játszó földi tünemény’’ (tanulmány Kmeczkó Mihályról)
.Égickkel játszó földi tünemény" 27 gását” - s ezeket kell az embernek visszanyernie teremtő munkával, azáltal, hogy az ember Istenben, a teremtő Lélekben szemlélje magát, az örökkévalóságban. Kmeczkó Mihály naplójának egészéről - pontosabban a feléről - elmondhatjuk, hogy végeredményben egy istenkereső, az ember, az élet, a lét értelmét kereső „gondolatregény”, ahogyan Tóth László nevezte a Napló első kötetének előszavában. S így felmerül a kérdés: ha a Létre adott emberi válaszok mindegyike csak vélemény, ha minden kérdés mélyén ott rejtőzik a következő kérdés, megérthetjük-e az Abszolútumot, hiszen az élet értelmét az értelemre támaszkodva se bizonyítani, se tagadni nem lehet hitelt érdemlően. Mégis: aki él, nem kerülheti el a kérdést: mi az élet, mi az ember? A hívő ember dolga „egyszerű”, mert ő nem a puszta értelemből, hanem a hagyományból, a kinyilatkoztatásból, a hitből fakadó újjászületésből indul ki. A nem hívő embernek - akinek azt a bravúrt kellene végrehajtania, hogy az értelem által meg nem ismerhető létet azáltal ismerje meg, hogy a tudata a saját erejéből alakítsa át a tudatát -, tehát a nem hívő embernek rá kell döbbennie, hogy az élet értelmének kérdésére csak úgy adhatja meg a választ, ha a „miért élünk?” kérdéshez hozzáteszi a „hogyan élünk?” kérdést is, tehát a Lét tana nem kerülheti el az etikát, cselekedeteink minőségét és mértékét, s ez végső soron a hit felé vezeti a hitetlent is. Másrészt a hívő ember, aki az élet értelmét Istenben látja, ugyanúgy ki van téve az alapvető gondnak, jelesen annak, amely által a kételkedők a szépség és igazság szellemében rendezett világegyetemet, Istent és csodálatos világát vádolják és támadják: ha a teremtett világ tökéletes, miért van benne igazságtalanság, szenvedés, kegyetlenség, kapzsiság, betegség, sikertelenség, háborúk, miért farkasa ember az embernek és így tovább. A hitetlenek mindezt Isten számlájára Írják, őt terhelik meg vele, nem gondolva azzal, amit a kinyilatkoztatás tanít, hogy maga az Istentől elforduló, ellene lázadó, őt megtagadó ember, a bűn irracionalizmusa terheli meg a teremtett világot, félelmet, kegyetlenséget, véres háborúkat szül, apokalipszisbe, ítélet alá taszitva a világot, a lelkek degenerálódásához vezetve, tömegek nihilizmusához, hazugságok, sovén indulatok és tolvajlások fertőjéhez. A hívő ember - így naplójában Kmeczkó Mihály is - végül megtalálja a választ ezekre a súlyos kérdésekre, és igent mond az életre - még ha nála ez olykor fatalizmussal párosul is, mondván, még a rossz, a kín is azért történik meg vele, hogy az közelebb vigye őt Istenhez; bár például Péter apostol szerint is „megdorgálja azt, akit szeret az Úr”. így vagy úgy, „a hit által elragadott” Kmeczkó Mihály azt vallja, hogy az ember élete Isten, mi több, az ember szívének a helye is Isten - így a szív eleve elrendelt módon tud a szeretetről és a benne rejtező boldogságról. Kmeczkó Mihály Szent Ágostonnal együtt mondja: „Aki tud az igazságról, az tud Istenről, a vál- tozhatatlan fényről, és aki tud a változhatatlan fényről, az tud az örökkévalóságról. A szeretet tud róla.” Ez a józan belátás voltaképpen - ez az írónk által annyit emlegetett megvilágosodás és újjászületés kezdete az Isten és az ember közötti párbeszédnek, amikor - ahogyan Kmeczkó fogalmazott - a megértő, megbocsátó, meg- világosult - azaz nem vakhitü - ember már nem boldogtalan, nem reménytelen,
