Irodalmi Szemle, 2011
2011/11 - IRODALMI SZEMLE - Kulcsár Ferenc: ,,Égiekkel játszó földi tünemény’’ (tanulmány Kmeczkó Mihályról)
22 Kulcsár Ferenc írónk már 1999 karácsonyán ezt írta naplójába: „Verseskönyvet akarok írni Az Ideát és az Odaát egységéről, az ittlétről és az igazi Otthonról, az Odaátról. Azért maradtam életben, hogy beteljesítsem írói hivatásomat, melynek egyetlen témája a Lét egyetlen titkának a feltárása, a Lélek megismerése által.” Kmeczkó egyfajta természetfeletti hangoltság és megtapasztalás nyomán, a Pál apostoli megfordulás, metanoia által elragadva Isten felé vette útját, s ez „sejtekig menően megváltoztatta” öt; megnyílt befelé, ahogyan ő mondja, az Egység-élményben részesült, megé- rezve és megértve a változatlan, örök, halhatatlan Valóságot, mondván: „Megpillantottam a Mindenséget, és látom önmagamat a láthatatlanban.” Ekkor, ezáltal kezdődött el Kmeczkó „hite”, áttörve a zárt életet, s „elolvasva” az „emberi lélekbe írt legelső tudást”, azt, hogy „az ember csak másolat, az eredeti: Isten”. Kmeczkó úgy érzi - s naplójának ez lesz a vezérfonala hogy az „Odaát” tett látogatása folytán újjászületett, s birtokosa lett az „isteni, természetíolötti, abszolút, igaz, örök, szakrális tisztánlátásnak”, ha úgy tetszik, istenlátásnak: világos betekintést nyert a létbe és önmagába, megszabadult, egyetemes ember lett, homo aetemus; Hamvas Bélával szólva: elöntötte az isteni én „belül, felül és kívül”, azaz elvesztette egocentri- kusságát és theocentrikussá lett, rálépve az Örök Ember útjára. Ez időtől fogva számára „a közösség alapja nem a faj, nyelv, nemzet, vér, hanem az együttlét az isteni szellemben”. Ebből eredően írónk kifejti, hogy az ember előtt a Létnek egyetlen titka van, de az nem a teremtő Lélek, hanem a nem-lélek, az, hogy miért van inkább valami, mint semmi, s ez a valami hogyan keletkezett és mi a mibenléte. Kmeczkó, az újjászületett ember immár tudja, hogy a Lélek, a Létező, az Egy, vagyis az Isten az örök elmúlhatatlan, „akihez képest a finom durva, a könnyű nehéz, az élet halál”; és ami a Leiken kivül van, az a Lélek teremtése: álma és káprázata, melyet maga a Lélek a teremtés misztériumában világra szült - a maga örökkévalóságából megteremtve a világegyetemet. Ezért aki nem tudja, hogy a Lélek az egyetlen létező, az maga a nemlétező, és aki tudja, hogy a Lélek az egyetlen létező, az maga is életre ébred. Kmeczkó ezt úgy fogalmazta meg: az élet vakság, a lét látás; az emberben két lény él: az egyéni Én a testben és a tudatban, illetve kollektív Énként a tudatalattiban, s az örök, egyetemes Én, testetlenül, tudatfölötti állapotban; ez utóbbi, a belső, isteni ember, az örök ember, a fénylény kezdettől fogva, megszakítatlanul és örök időkig van. Egyszerűbben: az egyéni Én az életben van, az isteni Én a létben. Ezért írja Kmeczkó: „Ha kimondom: Én valójában a Mindenséget szólítom meg magamban, a Mindenség a szememen át szemléli önmagát. Játékosan fogalmazva: ha Csokonai Lillája földiekkel játszó égi tünemény, akkor én égiekkel játszó földi tünemény vagyok.” S azért írhatja ezt is: „Az én hazám a Mindenség, a Fény gyermeke vagyok”, az újjászületett lélek, akiben a világ ősképe feléledt; az anyagi Éntől való eltávolodás során káprázatban élő lelkem felébredt, visszanyerve isteni létét; a betegség, a böjt, a jóga, a meditációk által bennem támadt tűzben - a lógósban — lett éberré a lelkem, s így tudtam meg ősállapotomba visszatérve —, hogy mindannyian Isten gyermekei vagyunk, az isteni intelligencia szülöttei és örökösei.
