Irodalmi Szemle, 2011
2011/10 - OLVASÓ 2011/2012-2. - Németh Zoltán: A népi lírától a posztmodern költészetig (tanulmány Tőzsér Árpádról)
Л népi lírától a posztmodern költészetig 91 A vers formai szempontból az ismétlődések játékát viszi színre. Az első versszak első sora a második versszak utolsó soraként, az első versszak második sora a harmadik versszak utolsó soraként, az első versszak harmadik sora a negyedik versszak utolsó soraként, az első versszak negyedik sora pedig az ötödik versszak utolsó soraként tér vissza. Az utolsó, hatodik versszakban az első versszak sorai fordított sorrendben ismétlődnek meg. Tőzsér Árpád verselemző esszéjében egy spanyol eredetű lírai versformára utal, a glosszára, amelynek élén eredeti változatában egy mottó állt, s ennek a mottónak a sorai tértek vissza az egyes versszakokban.* H. Nagy Péter az önismétléseknek ebből a játékából vezeti le értelmezését. Szerinte „Ebből következően a beszélő önmaga szólamából is építkezik, úgy azonban, hogy azt folyamatosan újrarendezi. Ebből a szempontból a szöveg funkciója megkettőződik: olyan válaszként működik, mely egyben önreferenciális természetű. Ezt a dinamikát ugyanakkor leképezi a költemény talán legfontosabb mozzanata: a börtönablak a »vers ablakával« képez párhuzamot. Innen már csak egyetlen lépés azt észrevenni, hogy a beszélő bizonyos kijelentései visszavonatkoztathatók magára a szövegre. Vagyis a te börtöne a hozzá és róla íródó vers lenne, amely azonban nem jöhetne létre a te nélkül, mint ahogyan a te is a szöveg által kerül újabb szituációkba. Itt érdemes utalni a Sebastianus alcímére. A »miután az agyonnyilaztatását túlélte, és börtönbe zárták« a fentiek fényében azt is jelentheti, hogy »versbe zárták«. Ők. Harmadik személyben. A szöveg beszélője tehát idézett énként olvasható.”9 „A mártír-létben éppen az szép: / nyakadból esendőn áll egy fanyíl ki, / nyitva a mell, s a száj nem tud kinyílni. / Börtön? Jó, de az ablak ad fényt.” A költő esszéjéből kiderül, a vers megírása idején már leszámolt azzal az ironikus-szarkasztikus versnyelvvel, amelyen a Mittel Ármin-versek szólaltak meg, s egy új lírai nyelv kísérletező stádiumában kezdett az elemzett vers írásába valamikor 1995 végén. Ehhez járult a Holmi című irodalmi lap pályázati küldeménye, amelynek hatására is Tőzsér Rilke-verseket kezdett tanulmányozni, s Rilke Szent Sebestyén10 című verse a Glossza, illetve a későbbiekben Sebastianus cím alatt megjelent vers közvetlen előzményeként értelmezhető. De nemcsak Rilke Sebestyén-verse, hanem a Szent Sebestyén-té- ma képzőművészeti megfogalmazása is hatást gyakorolt a Tőzsér-versre. Mint a költő írja: „Átlapoztam néhány képzőművészeti albumot, elmélyültem Pollaiuolo, Antonello, Georges de la Tour Sebastianus-képeinek a tanulmányozásában, míg végül már úgy éreztem, hogy mint valami edény, magam is csordultig vagyok Sebastianus-élménnyel, s hogy ez az élmény itt is, ott is kicsorog belőlem.”" Ebből a szempontból Tőzsér Árpád Sebastianus című verse az ekphraszisz alakzatával hozható összefüggésbe, amely mütárgyleírást, illetve „vizuális reprezentációk verbális reprezentációjá”-t jelenti.12 „S ahogy a tekintet ki-kirepes: / a vers ablakán kihajolva / fölnyújtózkodsz egy égi sorba, / kikattan halkan a földi retesz.” Vagyis a vers médiumközi viszonyt jelenít meg, kép és szöveg kapcsolatát. Különösen Antonio Pollaiuolo Szent Sebestyén mártíromsága című festményével lép játékba Tőzsér verse. Az ekphraszisz alakzata annyira fontosnak tűnik a Sebastianus kapcsán, hogy a Szent Sebestyén-i mártíromságot a költő önértelmezésében éppen ak
