Irodalmi Szemle, 2010
2010/10 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Szalay Zoltán: Mig bűne a koré..., Chuck Palahniuk kötetéről
KÖNYVRŐL KÖNYVRE 85 miféle viszonyt alakít ki a testhez a Láthatatlan szörnyek, a legpontosabban talán a következő idézettel szemléltethető: „Ezek a vaginák tíz- és húszezer dollár közötti összegbe kerülnek, és jobbak, mint az igaziak, és Brandy állandóan körbeadja a prospektusokat” (66.). A „királynők királynőjének” testén igazából semmi sem eredeti, de tulajdonképpen az összes többi szereplő teste sem több szemfényvesztésnél: a nemi szerepek ördögi kavalkádjában vagyunk. Az elbeszélő szülei nem bírják elfogadni fiuk homoszexualitását, csak miután egy nemi betegség áldozata lesz (legalábbis ők igy tudják), bánják meg viselkedésüket, hogy lelkiismeret-furdalásuk a felvilágosultság és tolerancia embertelen félreértelmezésébe torkolljon. Lányukkal semmi másról nem beszélnek, csak a szexualitás legszélsőségesebb formáiról (mint pl. az „ökölszex" és a „sátánnektár”), hogy demonstrálják nyíltságukat, és hogy biztosítsák magukat és környezetüket arról, nem esnek még egyszer abba a hibába, mint a fiuk esetében. Palahniuk fekete humora ezekben a fejezetekben éri el csúcspontját. A test Palahniuk figurái számára kezelhetetlen valami - nincs viszonyuk a saját testükhöz. Rengeteg különféle kortárs szövegben és műben jelenik meg ez az elem, az utóbbi évek egyik legmegrázóbb regénye ebben a témában a fiatal japán írónő, Kanehara Hitomi Pirszinget a kígyónak című kisregénye volt, de fölöttébb kézenfekvő megemlíteni Bret Easton Ellist is, aki szintén előszeretettel merül alá a kiüresedett fogyasztói társadalom pokoli bugyraiba. Palahniukhoz hasonlóan a kifutók hőseit szerepelteti BEE is Glamoráma című nagyregényében, meg kell azonban hagyni, hogy Palahniuk sok tekintetben felülmúlja őt - a valóban szikár, pattogós ellisi nyelvből hiányzik az a frivolság és frappáns történetszövés, ami a Palah- niuk-szöveg helyenkénti esetlegességeit is semlegesíti. A linearitást mellőző szerkezet, illetve a kiábrándult, fekete humorral telített hang egyfolytában azt sugallja: a történet véget ért, mielőtt elkezdődött volna, a jövő nem létezik. A lényeg azonban, hogy Chuck Palahniuk valóban lenyűgöző formakészséggel, sziporkázó szellemességgel (még ha ennek a fogalomnak akár pejoratív jelentést is tulajdoníthatnánk) bontja ki ezt a felzaklató szöveget, magával ragadó regényt alkotva, amely formabontó, de mégis szabályos, s jól egyensúlyoz a giccshatáron. Ahogy nincs eredeti test, csak mesterkélt emberi alkotás, úgy a szöveg is unos-untalan bizonygatja magáról megalkotottságát: nehogy egy pillanatig is kétségeink legyenek, ez a könyv is csak egy árucikk, része a csapda kijátszhatatlan szövevényének. (Chuck Palahniuk: Láthatatlan szörnyek. Fordította Totth Benedek. Car- taphilus, Budapest, 2009.) Szalay Zoltán
