Irodalmi Szemle, 2010
2010/10 - POSONIUM IRODALMI ÉS MŰVÉSZETI DÍJ - 2010 - Duba Gyula: „...nem a világ ellen tör, hanem élni akar” (Tóth Elemér Életműdíja)
Posonium Irodalmi és Művészeti Díj - 2010 71 kötetével huszonöt évesen debütált. Könyvének címe lírai áttételességet, modem képiséget jelez, mintha a korabeli európai költészet hangja rezonálna benne. E- gyetlen képben vagy fogalomban, érzéki töredékmondatban tömöríti verse értelmét. Címei Megfagytak a fák, Otthon egy percre, Vers egyik bánatomról, Felnézek a napba, Valaki megjön; komor nyugalmat érzünk verscímeiben, rejtett indulatokat, izgatott kiáltásokat nem tartalmaznak. Képiségükben nem a művi szépség, a csinált- ság stilizációs fogása bujkál, hanem az őszinte, közvetlen kifejezés bája, a hiteles közlés és kimondani akarás meggyőző ereje. Annak idején a párizsi Magyar Műhely recenzense is ezt vette észre bennük, a korabeli Európa költészetének távoli sóhaját, kiemeli dicsérve, mint a modern lírai forma megjelenését hazai költészetünkben. Egy évre rá Ketten című második kötete - 1966-ban - belső nyugalomról és a megtalált társról beszél. Meg a háborúról, az írásról, a létről, képi világa gondolatilag tudatosodik. A Kérgekben pedig - 1969-ben - ilyen verscímeket találunk: A fekete madár napjai, A titokzatos lovas, Jégszarvú bika, Magányom f ekete csápjai, Az idő tenyerében', ekkor költészete már érett. Új elemeit a népmesék világából és a misztikából veszi. Mintha ismét Tompa nép- és virágregéire utalna vissza, s emellett fantasztikus és elvont képek gazdagítják. Ez a képiség azonban már nem ha- sonlatszerü, nem is példázat-jelentésű, hanem értelmi alapozottságú. Mintha a gondolat kerülne a kép fokára, az értelmet az elméleti megfelelés adja. Sárga mint a nap című novelláskönyvéhez írt fülszövegében olvassuk: „Talán a csöndről kellene néhány szót mondanom. Arról a termékeny csöndről, amely régi estéken, lámpagyújtás előtt megtelepedett a konyhánkban, s amikor az öregek - nagyapám, apám - pipázva, cigarettázva úgy tudtak dolgos életükről »mesélni«, hogy nagyokat hallgattak... Hányszor próbáltam megfejteni hallgatásuk titkait... most már tudom, ez a csönd volt az ő mindennapi költészetük. Ez a befelé figyelés. Ezt kaptam tőlük útravalóul.” Az életműbe, ahogy az tájainkon sorsszerű volt, a politika és hatalmi érdek is beleszólt. Tiltással mellékutakra terel, a közéletben ellehetetlenít és védekezésre kényszerít, lemondást követel és a személye létét fenyegeti. Tóth Elemér 1968 után, a csalódások és gondok korszakában fordul a gyerekvers felé, olyan bázis lesz számára, amely nyelvezetét is hallatlan mértékben finomítja. Az egykori mesék és hagyományvilág mellett kiderül, mennyi csapongó élcelődésre és derűre való hajlam rejtőzik benne, a szójátékokkal való ingerkedés. Az Új Ifjúság, majd a Tábortűz szer- kesztője-főszerkesztőjeként szinte egész életében fiatalokkal, gyerekekkel foglalkozott. Mintha a fiatalokban nemcsak olvasókra, hanem társakra is talált volna. Ahogy a fordításokban is, Vincent Šikula regényeinek legjobb magyarítója lett. Késői, Tölgyek című kötete „társkereső” verseiben vélt rokon lelkeket szólít meg, távozó barátoktól búcsúzik. S Tompa Mihály örökségeként talán, a nemzet „bánata” is megérinti. A mindenkori magyar költészet hagyománya! Ezek a versek az öregség és betegség mellett politikáról, nemzeti érzésről és öntudatról, egykori
