Irodalmi Szemle, 2010
2010/10 - JUBILÁNSOK KÖSZÖNTÉSE - Koncsol László versei (Hajnal, Másnap, Születésnapom, 2010., Már nem vagyok..., Az vagy, örökre, Rádöbbcnés, Ballada, Istentisztelet, A pecsét)
62 Koncsol László versei Hány csapzott hajnalom volt ettől már kiskoromban! Hány koporsót láttam, hány ordítva zokogó lányt, anyát, megözvegyült feleséget! És persze nyitott sírt! A göröngyök kongó dübörgését a láda fedelén! Aztán idővel, temetésről temetésre jutva megszoktam a dolgot. Megszoktam, de nem szerettem. Tavaly a nővérem ment el, messze tőlem, most pedig Te, beteg madárkám, itthon, jobbomon, a karjaimban. Eltelt egy hét lótás-futással, hivatalokkal, s nyitott koporsódhoz léptem. Gyönyörű voltál, álomszép, mint kislány korodban, ötvenhárom éve, amikor megismertelek. Ámultam békéden, szépségeden, nem bírtam betelni veled, csak néztelek, és ősz hajadat simogattam Aztán jött, aminek jönnie kellett, szabott emberi rendben, az Igék, a beszédek, az énekek, imák, míg koporsód alá nem szállt a mélybe. „Erdő mellett estvéledtem...” - énekelte a kórus, és „Szivárvány havasán...” - énekelte Laura, Budapestről. S a királynői virághegy a sírodon. A koszorúk az én helyem is elborították. Nos, tudod-e, csillagom, odaát a túlsó parton, aki már mindent tisztán látsz és pontosan tudsz, és téveszméid többé nem zavarnak, hogy amióta sírodat látom, s mellette az én vetetlen ágyamat, vágyom hozzád pihenni, bal kezed felől, s várom a megbonthatatlan pecsétet, a földet, mely templomi eskünknél és két aranygyűrűnknél jobb és bal kezem ujján, hogy annál is véglegesebben egyesít majd veled.
