Irodalmi Szemle, 2010
2010/9 - TANULMÁNY - Mészáros László: Szemenszedett históriák A makacs lány és az okos legény, Caesar tréfája, Az örök szépség (Novellák)
84 Mészáros László takarta magát, mint Danaé Zeusz előtt. Ne tedd ezt, Giselle, figyelmeztette őt a legény. Gyere, légy a Sorsom, légy a Zeuszom, légy a Jézusom! Ekkor Bertoldo szó nélkül az egyik függönyhöz lépett és elhúzta azt. Egy márvány női szobor állt ott. A vakítóan fehér márványszobor a fürdőből kilépő Vénusz volt. A jobb melle elé tartott jobb tenyerében egy almát szorongatott, a szabadon lelógó bal kezében pedig a fürdőlepedőjét tartotta. Alacsony, kör alakú talpazaton állt a szobor, a jobb lábára támaszkodva, míg a bal lábának csak az ujjai érintették a talpazatot. Ami még az ágyban fekvő Giselle-nek is feltűnt, hogy ez a Vénusz hihetetlenül karcsú volt. Ez Sophia, mutatta őt be Bertoldo, az ő nevéből származik a filozófia, tehát a bölcsesség szeretete. Ezzel a márványba álmodott örök szépséggel múlékony asz- szonyi test nem veheti fel a versenyt. Értsd meg végre, Giselle, aki Sophiát szereti, nem adhatja össze magát egy olyan asszonyi némberrel, mint amilyen te vagy. Közben Giselle már felkelt és odaállt a szobor elé. Nem vette észre, hogy micsoda csapda ez, hisz Bertoldo egymás mellett láthatta őket. De Giselle még mindig nem adta fel. Lehet, hogy az ő alakja szebb, mint az enyém, de míg ő csak áll és bámul, rajtam mozognak az izmok. Az elmúlás mozog rajtad, Giselle. A múló, asszonyi némber ekkor már, kétségbeesésében kezdett dühös lenni. A lábát mikor és hogyan emeli fel, megmondanád nekem? Nem a testem közösködik vele, hanem a lelkem. De ha egyszer vele csak a lelked közösködik, akkor a tested miért nem közösködhet velem? Mert én Szűz Mária vőlegénye vagyok. Giselle hirtelen nem tudta, hogy nevessen-e vagy sem. De aztán belátta, hogy ez a bolond filozófüs ezt komolyan gondolja. Elkezdett lassan öltözködni. Bertoldo szó nélkül nézte. Ahogy a meztelen Giselle teste nem izgatta őt fel, nem hatott rá az öltözködés sem, pedig Giselle annak is a mestere volt. Hát akkor csak közösködj a márvánnyal, míg kővé nem válsz magad is, mondta Giselle és kisietett. Bertoldo csak vállat vont és becsukta mögötte az ajtót. Giselle nem tudta, hogy az iménti jelenet már nem egyszer lejátszódott-e a csábítóan mosolygó, de néma Vénusz előtt. Giselle hazament, levetkőzött és órák hosszat nézegette magát a hatalmas, közel egyölnyi magas, majdnem földig érő velencei tükörben. Bárhonnan nézte is, csak alig volt testesebb, mint az a márvány Vénusz. Nem értette a dolgot. Aztán megkereste egy titkos fioláját, felhajtotta, és úgy, ahogy volt, anyaszült meztelenül, belefeküdt a vetetlen ágyba. Másnap reggel a szolgálólánya talált rá. Mielőtt rájött volna, hogy meghalt, még csodálkozott, hogy olyan szép az alvó asszonya, mintha egy tökéletes márvány- szobor lenne. Mintha csak a szendergő Vénuszt látnám. Csak akkor sikoltott fel, amikor hozzáért az asszony márványhideg testéhez. Bertoldo időben értesült ugyan Giselle haláláról, hisz nagy port vert fel az állítólagos értelmetlen öngyilkosság, de nem ment el a temetésére, mert egy katolikus számára nagy bűnnek számít, ha valaki önkezűleg vet véget az életének. Meg se fordult a fejében, hogy a leány sorsához netán neki is valami köze lehet.
