Irodalmi Szemle, 2010
2010/9 - TANULMÁNY - Kulcsár Ferenc: Gyöngyök és göröngyök (4) (Napló)
59 ■уУ*и,-.-Ук ’: Kulcsár Ferenc •VU?.«'- ■ír'. • :У<!!'..'. ’•■ <-c.i*"'-' *■'- . .'••' ‘ ■ ••’ ' •'"*'• .....'• • ■'-* -г»-- .• Gyöngyök és göröngyök (4) (Napló) Charles Morgan írja valahol, hogy idősebb életkorban az író, a költő kénytelen visszafordulni életművéhez, hogy elvégezze a „repair and maintenance”, a karbantartás feladatát. Ugyanezt tanácsolja Márai is, aki szerint az életművet tanácsos húszévenként tatarozni, mert ami évtizedek előtt úgy-ahogy jó volt, ma megereszkedett, meglapult. Voltaképpen minden életművet - akinek ez megadatik - kétszer kellene írni: egyszer fiatalon - és másodszor, hatvan után. Ezt tapasztaltam magam is pár héttel ezelőtt, amikor Tőzsér Árpád felkért, hogy állítsam össze válogatott verseimet a Madách-Posonium Kiadó Magyar Antaeus sorozata számára. Negyven év - 1970-2010-verseiből kellett szemezgetnem. Mit mondjak, vérverej- tékes munka volt. De tanulságos is: néhány versem az elmúlt 40-30-20 év során valóban megeresztett, meglazult - rájuk fért a karbantartás, mint egy öregecskébb autóra: ki kellett cserélni néhány alkatrészt (jelzőt, igét, főnevet) beolajozni néhány csavart (rímet), hogy ne csikorogjon, új tömítőgyűrűket (metaforákat, hasonlatokat) belehelyezni, hogy simábban haladjon az autó (a vers). * * * „Amikor a nagy uralkodók még itt jártak, nem éltem; de a róluk szóló hagyományt ismerem - írta Kung mester két és fél ezer évvel ezelőtt. - Akkor a világ még mindenkié volt; vezetőnek azt választották, aki arra a legalkalmasabb volt; az igazat mondták és az egyetértést ápolták... Hazugságot, csalást nem ismertek; tolvaj, rabló nem volt. A házakon nem volt kapu, de senki nem surrant be. Ma a világ már nem közös, hanem egyéni tulajdon. Falakat és tornyokat építenek, hogy a városokat biztosítsák... Megjelent a csalás és a hazugság, és megjelent a fegyver. Az államok fölött úrrá lett a zavar.” Amikor mindezek bekövetkeztek, az emberi történelem belépett az apokalipszis korszakába, s azóta ítélet alatt áll. Mindezt azért idézem, mert a minap egy kitűnő könyvet olvastam, Dorothy Drummond Kié a Szentföld? című munkáját. A könyv fölvázolja a Szentföld (Egyiptom, Libanon, Szíria, Jordánia részeinek s mindenekelőtt Palesztina [Izrael]) történetét, azt a mintegy két és fél ezer évet, amelynek a vége az, ami: vagyis maga a pokol, az apokalipszis, a tudathasadás, a tragédiák sorozata. Hogy értsük, miről van szó, dióhéjban elő kell adnunk a „történetet”:
