Irodalmi Szemle, 2010
2010/9 - Fónod Zoltán: A magyar sors és a szülőföld hűségese... (2) (Duba Gyula szépprózai munkássága)
A magyar föld és a szülőföld hűségese... (2) 47 gaszkodó paraszti makacsság, mely nem egyszer csak úgy tudott az újhoz szegődni, ha a kikerülhetetlen változást kísérő adminisztratív módszerek késztették (kényszeritették) erre. Ez utóbbi szinte természetes velejárója minden újnak, sose voltnak, mely - távlatait tekintve - az ember, a község érdekeit szolgálja, a születés pillanataiban azonban nem mentes a túlzásoktól, az emberi tragédiákat okozó, forradalmiságnak hazudott filiszterségtől, kétarcúságtól, sőt a féligazságoktól sem. Elkerülhetők ezek a buktatók, emberi tragédiák, mondjuk ma már egyértelműen a megszívlelt tanulságot. Mégpedig akkor, ha a hatalom a meggyőzést, az ösztönzést választja, s a vonzó példák erejével e- gyengeti az útját az újnak. Az ötvenes évek kor-szelleme azonban nyersebb, önzőbb, ki- számithatalanabb volt. A közéletben közelebbinek éreztük az erőszakot, mint az őszinte emberi szót. Nem a bizalom, hanem a bizalmatlanság vált életünk részévé. Az írónak egy élete van, s ebbe még „belefér” az is, hogy egy-egy író egy életen át szinte ugyanazt a művet írja. A müvek egymásutánja ellenére is az az ember áll előttünk, aki nem tud menekülni társadalmi-történelmi adottságaitól, körülményeitől, emberi kapcsolataitól. Duba Gyula is azon írók közé tartozik, akik nem tudnak (nem is akarnak) lemondani arról, hogy az életet, a megélt valóságot felmutassák az olvasóknak, és a valós élet koordinátái szerint azt természetesnek érezzék. Ezzel magyarázható, hogy az ívnak a csukák és az Örvénylő idő hősének, Nagybene Istvánnak a sorsában éppúgy saját sorsát látja, mint a Szabadesés (vagy novellái) Morvaijának alakjában. Az Örvénylő idő-Ъеп nem kisebb feladatra vállalkozott, minthogy megírja egy Garam menti falucska, Füzesnyék legújabb kori történelmének néhány esztendejét. A regényidő szerint a magyarság helyzete szempontjából kulcsfontosságú időszakról, az 1948 februárját követő évekről van szó. Azokról az esztendőkről, amikor az erőszak, az ostoba türelmetlenség jellemezte a szövetkezetesítést, és azt a társadalmi életünkben kikerülhetetlen és legfontosabb teendőként kezelték. A regény íve mintegy két évtizedet ölel át, lényegében tehát azt az időszakot is, amikor a sérelmekről, egyoldalúságokról őszintén, kertelés nélkül tudtunk már beszélni, megidézve azokat az éveket is, melyekről a hivatalos politika sokáig csak üres szólamokat fogalmazott meg. Duba Gyula regényének egyik erénye, hogy megfontoltan igaz képet nyújt az ábrázolt korról anélkül, hogy elhallgatná a történelem (a falu történelmének) színét és visszáját. A sérelmeket és túlkapásokat viszont nem fokozza váddá, inkább amolyan fájdalmas közjátékok ezek, melyeket nagyobb sze-rencsével (és politikai tapintattal) el is kerülhettünk volna.33 „Az Örvénylő idő szerves folytatása az ívnak a csukák című regénynek: a színhely és a szereplők többsége azonos — írta a kötetről Csanda Sándor. — Mégis lényegesen jobbnak tartjuk az előzőnél, mert annak kamaszhősei részben még kívül élnek a felnőttek világán, s így sorsuk kevésbé tipikus az egész társadalom szempontjából.” Nem mellékes, persze Csanda Sándornak az a megállapítása sem, hogy „A szlovákiai magyar irodalomban oly sokáig uralkodó sematikus társadalomszemléletet Duba teljesen mellőzi, a regénynek nemcsak főhőse egy középparaszt, hanem aspektusában is benne van a jogtalanul bántott »jó gazda« apológiája.34 Cselekményét tekintve korábbi regényét, az ívnak a csukák (1977) történetét folytatja, s aligha lehetett kétségünk, hogy a történet előbb-utóbb trilógiává teljesedik. Duba hagyományos módszerekkel, a realista próza eszközeivel dolgozik. Ilyen szem
