Irodalmi Szemle, 2010
2010/8 - Eseménynaptár
A rebellis (1) 93 Neuhausban már hajlottá! is rá, de az a Prága! Az! Hiba volt odaküldenem. De ez a jegyesség?! Ez hallatlan! Meg sem kérdi az uralkodóját vagy engem, a bíborosát, csak úgy ő maga választ magának feleségnekvalót! Méghozzá fejedelmi házból! Más nem is jó, teszem azt, valami kis osztrák nemesi család sarja, akit a császár jelöl ki számára. I. udvarhölgy: Hallatlan! Ekkora szemtelenséget! Hát mit gondol magáról ez az ázsiai faragatlan tuskó! Hiszen még németül sem tud! Hogy beszél majd a mátkájával? Persze, a kissé öregecske braunschweigi hercegnő, akit a császár kínált fel számára, az nem volt megfelelő, ugye?! III. udvarhölgy: Ja kérem, ott már gyermekáldásról szó se lehetett! (nevetés) I. udvarhölgy: Vagyis a nagy Ragozzi família, miután több ivadék nem várható, „kihalt” volna. Kollonics: Na és? Nincs abban semmi! A félországnyi vagyon visszaszáll a császári házra, akarom mondani, a rendünkre, mint legilletékesebbre. II. udvarhölgy: Oh, a kis hamis! A múltkor is Aspremontéknál megszólítom, és képzelje, fenség, azt mondja, hogy csak latinul, meg azon a bikkfa nyelven, magyarul beszél. Ráadásul még társalogni sem tud a hölgyekkel. Azt hiszi, hogy most is a kolostorban van. Mind: Nem tud? Se franciául, se németül?! II. udvarhölgy: Nem. Egy szót se! Eleonóra: (Kollonicshoz) Nem tanították meg?! Kollonics: (védekezőn) Neuhausban nem volt rá szüksége. Különben is sem a francia, sem a magyar nem tesz jót a hívő léleknek. A francia túl buja, izgató. A magyar túl szabados. Nincs benne elég alázat. A latin. Az igen. De abban kitűnő! Mellesleg a magyart már csak töri. (bosszúsan) Egy-két év, és azt is elfelejtette volna, ha nem ahhoz a zárdából szökött nénjéhez kerül. Eleonóra: (a II. udvarhölgy felé) De kedvesem, Suzann, ön tud magyarul, ha nem tévedek! Egy magyar grófnő! Különben, hajói informáltak, valami mást is hallottam önnel és a gróffal kapcsolatban. Nem tévedek? Azok a kilovaglások az alléban... II. udvarhölgy: (mentegetőzve) Oh, az udvar néha többet képzel, mint a valóság! A látszat csalóka! Különben is tudja, fenség, hogy én és a trónörökös... Eleonóra: Tudom, kedvesem! De a mi kedvünkért megpróbálhatná azt a kis neveletlen kölyköt magába bolondítani. Mindene megvan hozzá, ami egy férfi vonzalmát felkeltheti maga iránt! Ennyit csak megtehetne értünk. Természetesen semmi több! Azt a fiam nem viselné el. Szóval?...Vállalja? III. udvarhölgy: Jaj, de érdekes lenne! A kis grófocska ingben, gatyában a császári udvar egyik ablakmélyedésében! Kollonics: Azt azért mégsem kellene. Ez rossz fényt vetne az uralkodóházra. I. udvarhölgy: Bíboros úr kételkedik a császárnő ötletében? (Folytatjuk)
