Irodalmi Szemle, 2010
2010/8 - JUBILÁNSOK KÖSZÖNTÉSE - Fónod Zoltán: A magyar sors és a szülőföld hűségese... (1) (Duba Gyula szépprózai munkássága)
38 Fonod Zoltán kezményeként több ezer német vált Csehországban a szervezett pogromok áldozatává.) A leszámolás embertelen politikája nem volt ismeretlen Romániában vagy Jugoszláviában meg Szlovákiában sem! Nemzedéktársaival, sorstársaival együtt Duba Gyula (és családja!) meg az üldözött magyarok tízezrei sem térhettek ki a megtorló intézkedések elől, leszámítva a csehországi megtorlásokat! A magyarüldözés éveiben, diáktársaihoz hasonlóan tanulmányait nem folytathatta, 1945 és 1948 között a paraszti sorsot választotta, földművelő falujukban, a saját földjükön. 1948 után, Moszkva utasítására Kelet-Közép-Európában változott a nemzetközi politikai helyzet. Ez arra kényszerítette az utódállamokat (köztük Csehszlovákiát is!), hogy rendezzék a nemzetiségi kérdést, a „magyarkérdést” is beleértve. Leállították a kitelepítést meg a lakosságcserét, s rászabadították Kelet-Közép-Euró- pa népeire azt a politikai rendszert, mellyel a Szovjetunió „ajándékozta meg” a térség országait, és mintegy fél évszázadon keresztül ez a politikai rendszer uralta a térség országait. A társadalmi igazságkeresés helyett, melyre a térség országai vágytak, az üldözés meg a kíméletlen „osztályharc” határozta meg több mint négy évtizeden át Kelet-Közép-Európa történelmét, társadalmi igazságot kereső szándékait. A paraszti sors ellehetetlenülése miatt Duba Gyula is arra kényszerült, hogy (1950 januárja és augusztusa között) segédmunkás legyen a dubnicai Škoda üzemben, majd 1950 és 1954 között, a „jobb sors” lehetőségeivel élve, a kassai gépészeti felsőipari iskola tanulója. 1954-ben érettségizett. Érettségi után (1954-1957) a pozsonyi Szlovák Műszaki Főiskola hallgatója, gépészmérnöki szakon. Élete kényszerű kihívásaira végül is úgy válaszolt, hogy tanulmányait megszakította. 1957 februárja és szeptembere között egy „új világ” és életmód vonzásába került... A Szlovák Rádió magyar szerkesztőségének a riportere lett. A „sosem volt” kísértése, Karinthy Frigyes és kortársai (Darvas Szilárd, Vaszary Gábor, Gádor Béla és mások) példája, könnyű fajsúlyú munkái és a kor divatos bestsellerei révén is arra késztették, hogy keresse az írói kibontakozás lehetőségeit. Riporteri életformáját kényszerűen feladta, mivel a tényleges katonai szolgálat letöltése halaszthatatlan volt. Az újságírás meg az irodalom iránti vonzódás azonban új helyzetet teremtett számára. A „vonzás és taszítás” kényszereit követve végül is döntenie kellett, hogyan tovább... Főiskolai tanulmányai különösebben nem vonzották. Szerepet játszhatott ebben a szakmai ismeretek, és részben a nyelvismeret hiánya is. A „hogyan tovább” kérdésére azonban akaratlanul is választ kellett keresnie. A nevető ember és egyéb vidám írások című kötete (1959) lényegében a „megváltást”, az új életformát jelentette számára. A szokatlan indulást, melyben az írás értelmét abban látta, hogy keresse és kutassa, és végül kinevesse az emberi gyarlóságokat. Ez a „belépő” nemcsak a művészi alakítás kényszerével hatott rá, hanem szerencsés volt abban is, hogy az újságírás politikai jellegű problémáiban beosztásánál, érdeklődésénél fogva tartózkodóbb, visszafogottabb lehetett. Az írói gyakorlatlanságról szólva nemcsak a tapasztalatlanságot említi, hanem azt is, hátrányt jelentett számára, hogy nem a komáromi gimnáziumba került,
