Irodalmi Szemle, 2010
2010/1 - TANULMÁNY - Csehy Zoltán: Faunus
Faunus 71 tuális segítsége („et gravis attrita pendebat cantharus ansa”, Ecl., 6, 17) nélkül. Bo- caccio számít erre az előzetes tudásra, ezért az intertextust hangsúlyozottan hallhatóvá teszi: akusztikus élménnyé, mely kezünkre játssza a megoldást. Akár egy zenei idézet. A borivó edény fülének letörése okozta zaj és Testilis - akinek maszkjában a költő talán Faunus, azaz Francesco Ordelaffí22 feleségét vagy más értelmezés szerint édesanyját, esetleg a várost, azaz Forlét vagy a tartományt jelöli, netán a római egyházat szerepelteti23 - kétségbeesett kiáltozása határozott kontraszt: a bukolikus és a heroikus világ egymásnak szegüléséé. Testilis (Thestylis) Vergilius második ec- logájában szereplő kontúrtalan „statiszta” nőalak, akiről mindössze annyi derül ki, hogy szívesen venné egy pásztor ajándékát: két őzet, melyeket az egy meredek völgyben fogott. Az erdő két értelemben is zengő (silvae sonantes): a silvae nem pusztán az erdőt jelenti, hanem magát a költészet territóriumát is, sőt Statius Silvae című kötete nyomán egyfajta költői megnyilatkozási formát is feltételezhetünk mögötte. Az „Auribus accipe voces” felszólítás (8. sor) kulcsfontosságú lesz: anticipációs jelleggel az egész erdőre kihatással bíró eseményre hívja fel a figyelmet: Faunus vállalkozására. A vers maga lényegében egy, az erdőn végigáradó hang magyarázata az erdő (azaz a költői szféra) hangján. A hallás tehát áttételes értelmű is: két akadálya van, a „torpor” és a „grata Licisca”24 fordulattal jelzett „otium”. A pásztorok egy mulatozás másnapján ébrednek, az ünnepből csöppennek vissza a valóságba, az álom csöndéből a hangok világába, a pásztoriét nyugalmából a civilizációba. Palemon elbeszélése gyakorlatilag a pásztori univerzum autentikusságának jelzésére szolgáló nyitókép fontosabb vonatkozásait ismétli el, mígnem Meris megjelenése szolgáltatja nekünk magát a teljes történést annak logikai és kontextuális következetességében. A fragmentált- ság, mely az ecloga narrativ struktúráját kezdettől jellemzi, Meris elbeszélésében válik történetté, az erdő hangjává, mely értelmezi az erdőt uraló civilizáció kétségbeesett pánikhangját. Palemon Testilis hangjának berobbanását a locus amoenus toposzrendszerének festésével érvényesíti: ezt már a „tempus erat placidum” klasszikus kezdés is jelzi, mely után a „somnus lenis” (lágy álom), a pihenő nyáj, a furulyáján dalt formáló pásztor képe rajzolódik elénk. Mopsusnak készül a vers, jelzi Palemon, s ez az utalás nem pusztán a korábban jelzett petrarcai inklináció miatt fontos, hanem azért is, mert itt Boccacio egyszerűen átcsatol Petrarca Argus című eclogájához, s ezzel is jelzi, hogy rokon történetet kíván elmesélni: „Tempus erat placidum, pastores ludus habcbat aut somnus lenis, paste sub quercubus altis г ас patulis passim recubabant lactc pedilcis ubera prebentes natis distenta capellae” (3, 12—15) „...passim saturata iacebant armenta et lenis pastores somnus habebat” (Petrarca, 2, 4-5) A lágy álom és a furulyaszó a fiktív költői univerzum attribútumai. A vál
