Irodalmi Szemle, 2010
2010/8 - Tőzsér Árpád: A perem és centrum identitásformái (Cselényi László, Duba Gyula, Roncsol László, Mács József egy-egy új könyvéről)
A perem és centrum identitásformái II majd széthulló Csehszlovákiát és az akkor szintén állandóan változó területű Magyarországot, s ahogy a kópéregények nagykönyvében megvan irva, tulajdonképpen olyan kalandor ő, aki habozás nélkül használja ki a történelem paradox fordulatait, de akitől ilyen jellegű kisebb-nagyobb csínyjei-csalásai ellenére sem tudjuk megvonni teljesen a rokonszevünket. A regény cimében szereplő Hieronymus Bosch-i hajó is az a történelem, amely sokszor bizony talmi hullámokon fut. A regény cselekményének egyik kulcsmotívuma Eduard Beneš ismert trianoni hazugsága az Ipoly folyócska „hajózhatóságáról”, de szorongatott helyzeteiben a mű „főhőse”, a Szeplősnek nevezett „pikaró” sem megy szomszédba egy kis szélhámosságért. A csehszlovák, s később a magyar hadseregben való viselt dolgai szinte egész életét meghatározzák. A szerző azonban ezúttal nem minősíti, nem ítéli meg figuráját, tulajdonképpen nem lehet tudni, hogy Szeplős áruló, áldozat vagy egyszerűen bolond, a sors kegyeltje vagy a körülmények áldozata, ő alakítja szerepét vagy a szerep alakítja tetteit, csak azt látjuk: ha téved, maga kénytelen viselni tévedése következményeit, a politika labirintusából neki kell a kiutat megtalálnia. Mács regénye érdekes, fordulatos olvasmány, kisebbségi magyar pikarójának (aki távolról Švejkkel, a , jó katonával” is rokon) sokszor groteszk kalandjai a középeurópai történelem antagonizmusaiból következnek, s az a kicsit ellentmondásos személyesség, amely ezt a történelmet közelünkbe hozza és hitelesíti, a Mács- oeuvre-ön belül mindenképpen újdonságnak számít. Mácsra, a prózaíróra mindig is jellemző volt az erős közéleti-történelmi elkötelezettség, s ez természetesen a Bolondok hajójánban is megmaradt, de olyan mértékben szervesült a hős személyes identitásával, hogy mindez részben az író korábbi kolletívumfelfogását is jótékonyan megváltoztatta, irodalmibbá, s egyszersmind hitelesebbé tette. Két nyolcvanéves és két, a hetvenes éveit taposó, azaz reményteli leendő nyolcvanéves felvidéki magyar szerző egy-egy könyvét, s küzdelmüket identitás- és kollektívumfelfogásokkal mutattam be az elhangzottakban. Összefoglalva pedig elmondhatjuk róluk, amit valahol, más összefüggésben Oscar Wilde fogalmazott meg: az öregedés a szellem fiatalodása. Jól tudjuk, hogy ez, sajnos, nem minden esetben van így, de a mi nesztoraink fényesen igazolják Wilde-ot. Kívánom nekik, hogy még sokáig legyen alkalmuk a Wilde-i elmésség érvényét demonstrálni. Hölgyeim és Uraim, remélem, sikerült felkeltenem az érdeklődésüket a bemutatott könyvek iránt, s az útjuk innen egyenesen a Vörösmarty térre, a Madách- Posonium sátrához vezet, ahol a nevezett könyveket meg lehet vásárolni. Köszönöm szépen a figyelmüket! Elhangzott 2010. június 4-én, Budapesten, az Illyés Gyula Archívumban
