Irodalmi Szemle, 2010
2010/7 - MARGÓ - Mács József: Éltetőnk a zaklatás
94 Mács József lovak patkói lennének a lábunkon, mikor elindultak leigázni Európát. És a szaglászó, vizsgálódó európai biztosok rögtön Szlovákiában állnak meg, s a szlovákokra nyilaznak, nem ránk. Egy szónak is száz a vége, nem lehet úgy gyorsan szlovákosítani, ha akadályokat gördítenek a szándék útjába. Ha ilyen lassan haladnak a dolgok, Slota még jobban italozásba fojtja búját-baját, és azt is megéljük, hogy magyar nótánkat sírva dalolja Belousová fülébe: „Énnékem az életben még nem sikerült semmi!” Mert gondoljuk csak végig a történetet! A csehek 1918-ban kiharcolták maguknak és a szlovákoknak Csehszlovákiát. De az életük változásában csupán annyi történt, hogy cseh fennhatóság követte a magyart. 1938-ig magukkal sem rendelkeztek, nemhogy velünk. így is sérültek jogaink, de nem olyan mértékben, ahogyan a szlovákok szerették volna. Aztán jött a hitleri bábállam, a Tiso-féle fasiszta Szlovákia, amelynek létezése a Tisza fölött röpködő kérész lepkék rövid életéhez volt hasonló. Ekkor viszont a magyarok többszáz ezres tömegei már visszatértek anyaországukhoz. Persze a Sloták nyelvében is használatos, hogy a remény hal meg utoljára. A második világháború után minden úgy intéződött, főleg Moszkvában, hogy Csehszlovákiát nem érheti újabb megrázkódtatás a szétszedésével, s ezt elkerülendő a sztálini felfogás végrehajtását látták legelfogadhatóbbnak, amely szerint a nemzetiségi kérdés vagonok kérdése. Igen ám, de a nyugati hatalmak esetünkben csak a lakosságcsere engedélyezésébe mentek bele. így „hiába” volt deportálás és kitelepítés, a több mint hatszázezer magyar a vihar elvonulása után egyszerre mintha a földből bújt volna elő. És az újra megalakított országban megint a csehek lettek a hangadók, és mérsékelték velünk szemben a szlovák túlkapásokat. Az 1968-as vívmánynak tekintett két szövetségi köztársaság elérése sem jelentette azt, hogy most már azt csinálhatnak velünk, amit akarnak. A csehek lettek újra a durva nacionalista felhangok rezgéscsillapítói. A szlovákok ezért igyekeztek a rendszerváltás után gyorsan megszabadulni tőlük. Erre volt jó Slota elődjének, Vít’azoslav Móricnak a prágai Szövetségi Gyűlésben tett bátor, de sokkoló kijelentése: a szlovákoknak nem jó a csehekkel egy államban. Mert csak a teljesen különvált országban jöhetett szóba az alternatív oktatás ránk kényszerítésének főpróbája, a magyar iskolák teljes szétverésének a világ előtt sem szégyellt szándéka, etnikumunk sikeres feldarabolása a járások és megyék északról délre történő átrajzolásával, aminek következtében az ötvenes évekhez képest már csak két magyar többségű járásunk maradt. A bástyánknak is tekinthető komáromi és dunaszerdahelyi. A helyzet furcsasága, hogy mikor a Slota-félék úgy látták, most már csak az ő kezükben a gyeplő, és én is úgy indíthatom regényemet, mint 1918 után Tamási Áron az Ábelt, csak én azzal a változtatással, hogy mikor a szlovákok kézhez vettek minket, jött az újabb és még erősebb fennhatóság a csehek uralma után. Az Európa Tanácsba és Unióba való betagolásunk révén, amikor egyre sűrűbben érkeztek a demarsok az önálló Szlovákia címére. És azóta is gyakran keresik fel a biztosok kicsiny, de a magyarjaikkal szemben ellenséges érzületű országot. Míg a kormány a szlovák nyelv tudásával bennünket zaklat, s a szülőket riogatva megpróbálja elsorvasztani iskoláinkat, az európai biztosok őt zaklatják számonkérő kérdéseikkel. S szorgalmazzák számunkra a minél előbbi, nemzetiségi törvény elfogadásával szabályozott egyenjogúságot, amely a magyarokkal együtt élő szlovákokat is bünteti, ha nem tartják be a kétnyelvűséget! És ha ez így folytatódik, egy napon arra ébred a világ, hogy Ján Slota, ha a rendőrök nem szondáztatják meg időben, már nem Budapest, hanem Brüsszel ellen fordítja tankját! Mács József
