Irodalmi Szemle, 2010
2010/7 - JUBILÁNSOK KÖSZÖNTÉSE - Grendel Lajos: „...életösztöne elpusztíthatatlan volt” (Dobos László nyolcvanadik születésnapjára)
JUBILÁNSOK köszöntése 67 hamér ír: „Ma már egyértelműnek látszik, hogy az alaposan átgondolt és következetesen végrehajtott magyarellenes csehszlovák stratégia (a hátrányos földreform, a telepesfalvak kialakítása a színmagyar tömbben, a magyar nyelvű elemi és középiskolai oktatás elsorvasztása stb.) szerves része volt a kisebbségi szellemi elit anyanyelven történü képzésének megakadályozása.” (Lacza Tihamér, Szabad Újság, 2005/23) Popély Gyula barátunk 65 éves. Adja Isten, hogy kiváló előadói képességét, tanár egyéniségét, hallatlan memóriáját és példás férfias eleganciáját még sokáig körünkben üdvözölhessük! Vajda Barnabás „...életösztöne elpusztíthatatlan volt” Dobos László nyolcvanadik születésnapjára Három hete sincs még, hogy sok év után ismét Királyhelmecre, Dobos László szülővárosába vitt az utam. Úttalan utakon zötyögött a kocsink Magyarország északkeleti szegletében, Isten háta mögötti településeken át, mert Borsi felől a Bodrogköz megközelíthetetlen volt az árvíz miatt. Dobos László regényei jutottak eszembe, s nem véletlenül. Regényeinek azok a passzusai, amelyekben a bodrogközi árvizekről beszél, természeti csa-pásokról, amelyekkel az ottani emberek ősidők óta kénytelenek megküzdeni. Dobos László regényeiben az árvízről szóló beszédnek van azonban jelképes jelentése is, a történelemre utaló, amely, miként a természeti csapások, az idők folyamán ciklikusan ismétlődve tette földönfutóvá e vadregényes szépségű földdarab lakóit. A török időktől, ha nem is máig érőn, de a közelmúltig. Messze voltak a csillagok, Földönfutók, Egy szál ingben - csupa beszédes regényeim. A természet és a történelem egyforma könyörtelenséggel tette próbára e földdarab lakóinak szinte minden nemzedékét. Próbára tette, de le-győzni, elpusztítani, megsemmisíteni nem volt képes. A padlóra küldött ember újra meg újra talpra állt, mert életösztöne elpusztíthatatlan volt. Dobos László pályájának is lehetséges egy ilyen olvasata. A talpra állásé, a nekigyürkőzésé, a dacé. íróként, lap- és kiadóalapítóként, az irodalmi élet egyik szervezőjeként a múlt század ötvenes és hatvanas éveiben nagyon sokat tett azért, hogy a szlovákiai magyar írásbeliség újra virágozhassák, ha nem is olyan szabadon, mint a két világháború között, de amennyire azt mégis a diktatúra vastag falai közötti manőverezés lehetővé tette. Nemzedéktársai közül - s ezzel nem áll szándékomban mások érdemeit elvitatni - valószínűleg ő tette a legtöbbet. Amíg tehette. Amíg az 1968 utáni sztálinista restauráció karanténba nem zárta. Másfelől azonban az sem kis dolog, hogy két évtizeden át tartó megbélyegzés után volt ereje az újrakezdéshez. Az biztos, hogy Dobos Lászlót nem faragták puha fából.
