Irodalmi Szemle, 2010
2010/7 - MAGYAR IRODALOM ROMÁNIÁBAN - Százdi Sztakó Zsolt: Pogány (elbeszélés)
56 Százdi Sztakó Zsolt egy római katona, és a flagrum kíméletlenül lesújtott. Az ütések egészen addig záporoztak rá, amíg csak fel nem tápászkodott, és nem folytatta útját. Eközben a távolból szívszaggató jajgatás hallatszott, az asszonyoktól, akik ezt a szomorú menetet követték. Két fiatalabb nő egy idősebb asszonyt támogatott, aki a leghangosabban jajgatott. Az asszonyok mögött ment a tanítványok csoportja, akik nem voltak túl gyávák, és elkísérték utolsó útjára a mesterüket. A megtört asszony volt Mária, Jézus anyja, akivel a katonák a legkegyet- lenebbül bántak, mintha a személyes ellenségük lett volna. Nem tudni, mi volt ez a kollektív őrület, ami megszállta a katonákat, és ördögi gonoszsággal a legkegyetlenebb kínzásokat találták ki. Töviskoronát nyomtak a fejébe, miután félholtra korbácsolták, és arcul verték, hogy több foga is kiesett. Mindez azonban nem volt elég, mert az út mellett is álltak bámészkodók, akik gúnyolódva, vagy éppen gyűlölettől fröcsögve mindenfélét kiabáltak feléje: „Nosza, rajta, Messiás, szabadítsd meg magad!” „Most végre megkapod megérdemelt sorsodat, csaló, szemfényvesztő!” „Másokon akartál segíteni, de még magadon se tudsz!” Jeremiás meg volt illetődve, félénken kérdezte Angelót. Az emberek miért gyűlölik őt. Mert csalódtak. Csalódtak? Benne? Angelo bólintott. Ha az emberek nem azt kapják valakitől, amit vártak, akkor úgy érzik, hogy becsapták őket. Márpedig, Isten Fiától nem azt várták, hogy hagyja magát keresztre feszíttetni, mint valami bűnöző. Ok is ismerték a mítoszokat, ahol Zeusz fiai mind félistenek, akik hőstetteket hajtanak végre, és akkor az ő Istenüknek a Fiát megfeszítik. A menet mellett utcagyerekek mentek, akik időnként lehajoltak, és megdobálták a szerencsétleneket, amíg a katonák meg nem unták a mulatságot, és elkergették őket. Jézus pedig látszólag tudomást se vett mindarról, ami körülötte zajlott. Mindössze egyszer pillantott ki oldalra a bámészkodókra és csúfolódókra. Tekintetében csupán szánalom volt, ami éppen elég volt, hogy a csúfolódók elszégyelljék magukat és eloldalogjanak. Épp egy piac mellett haladtak el, amikor Jézus újra elesett. A katona már ugrott is, hogy a szokásos módon megkorbácsolja, ám a parancsnok megállította a lendülő flagrumot, és a járókelőkre mutatott. Két másik katona már ugrott is, és az arra járó emberek közül kiragadott egyet, aki hasztalan tiltakozott, odaállították őt Jézus mellé, hogy segítsen neki a terhet cipelni. Megemelte a keresztfát, és Jézus megszabadulva a tehertől könnyebben fel tudott állni. Hálásan pillantott Simonra, akiben a szánalom felülkerekedett a félelmen, hogy egy halálraítélt mellé van kötve, és mindent megtett, hogy segítsen neki.
