Irodalmi Szemle, 2010

2010/6 - DUBA GYULA KÖSZÖNTÉSE - Tőzsér Árpád: Duba Gyula 80 éves, A mítoszról

Duba Gyula köszöntése

33

S az ivókút vízvezeték, mely nem vezet el senkihez senkit.

De te, barátom, könyvedben megteremtetted számunkra azt a közeget, amelyben még találkozhatunk: a mítoszt.

Visszavezettél bennünket abba az édeni korba, amikor élményeinknek még közös tárgyuk volt: a természet, s benne a közös munka.

Mikor beszéltünk: mintha egy nagy közös eposzt írtunk volna.

Mindenki írta, mert a tárgyat mindenki jól ismerte.

Sőt nem csak ismertük: együtt éltünk vele,

közösségben az erdővel, fákkal, szekérrel, boronával,

s igen, még az állatokkal is: lovakkal, csikókkal, kisborjúkkal.

S mintha mindnyájan a Bölcs tanítványai lettünk volna:

az egyet nem neveztük kettőnek, az egyik dolgot a másikkal fejeztük ki.

így népesítettük be a csillagos eget Kosokkal, Csikókkal, Szekerekkel,

így lett a falunk fölött komorló hegy Kerekága,

s anyám, ha sovány lányt látott, azt mondta róla:

csizmában is megvakarhatná a bokáját.

Az értelem szikrája nem a szavakból, hanem az összekoccantott dolgokból pattant elő. Nyelvünk nem a töprengés, hanem a cselekvés nyelve volt, s mi nem a szavakban, hanem a dolgok mozdulásában találkoztunk.

S te még ezen az ősi nyelven szólsz könyvedben, kedves barátom. Ősnyelven arról az ősállapotról,

mikor még nem kellett szólnunk, mert már a szó előtt találkoztunk.

Mások a történelmünket írják, te - sajátos nyelveden - mítoszt teremtettél történelmünkből. Olyan skanzent, melyben a tárgyak nem a fogalmak szögén, hanem mintegy saját magukra akasztva függnek.

Az ivókút csövéből, melyet te építettél ablakunk alá,

nem szavak csobognak, hanem emlékek, emlékeink, közös eredetünkről.

E kút körül mindnyájan találkozhatunk, vizéből meríthetünk, s közben szavak nélkül mondhatjuk egymásnak: kedves barátom!