Irodalmi Szemle, 2010
2010/6 - DUBA GYULA KÖSZÖNTÉSE - Keserű József: A kútba néző
Duba Gyula köszöntése 29 hangsúlyozni ennek jelentőségét. Újra és újra ráirányítja a figyelmet arra, hogy a jelenbeli én önazonosságának megalapozásában döntő szerep jut a gyermekkorban elsajátított minták feldolgozásának és továbbélésének. E minták közvetítésében ismét fontossá válik az elbeszélés tevékenysége. Ezúttal azonban már nem olyan történetek elbeszéléséről van szó, amelyeknek mi magunk vagyunk a főszereplői, hanem olyanokról, amelyek másokról szólnak. A közösség tagjai folyamatosan történeteket mesélnek egymásnak. Ezek célja nem is annyira a szórakoztatás, mint inkább egy olyan tudásfajta átadása, amely kizárólag történetek révén képes hagyományozódni. Ilyen például Varró Margit és Balia Lajos szerelmének története, amely közvetlenül ugyan nincs befolyással a főhős sorsára, viszont jelentős mértékben meghatározza gondolkodásmódját és értékrendjét. A történetben felszínre bukkanó emberi értékek és a belőle kinövő tanulság u- gyanúgy beépül az éntudatába és a világképébe, mint a ténylegesen megélt tapasztalatok. Az önazonosság kialakításának a másokról elmondott történetek is szerves részét képezik. Az ilyen történetekben egy közösség értékrendje nyilvánul meg, s ez az értékrend valóságos törvénnyé válik a főhős számára. A törvény azonban nemcsak a történetekben hagyományozódik tovább, hanem a társadalmi érintkezés egyéb formáiban, a köszönésben és a gesztusokban is. „A belépő Jó napot! köszön, most is öregmama válaszol rá: Isten hozta! Az időtlen idők óta ismételt, elcsépeltnek tűnő, mégis maradandó szövegben, a sablonos közjátékban a törvény alapjaira lelünk, mely törvény szerint a falu népe él.” (20-21.) A törvény ismerete és a hozzá való alkalmazkodás alapvető fontosságú a közösség tagjai számára, hiszen a törvény figyelmen kívül hagyása a közösségből való kirekesztést vonhatja maga után. A törvény megszabja a helyes magatartást az egyén számára, hiszen az egyén csak a közösségen belül nyerheti el létjogosultságát: „Nem tud Emi arról a régi világról, később majd megismerkedik emlékével, amikor szüksége lesz rá, ha felnő és tevékeny része lesz a falu férfitársadalmának, amikor tudata a közös gyarmati emlékezet részévé válik, akkor majd tudnia kell rég múlt eseményekről és egykori dolgokról (...). Ismernie kell a múltat, hogy részt vehessen a társasági beszélgetésekben, s talán a falu dolgainak az intézésében is, sok mindenről tudnia kell, ami régen történt, hogy megértse a történetek és adomák értelmét, a rejtett célzások és utalások jelentőségét, a komikus vagy tragikus esetek valódi súlyát és belső összefüggéseit, egészében tehát tudnia kell, amit egy érett és becsülni való fiatalembernek ismernie kell.” (8.) A törvény elfogadása magától értetődő, akárcsak a nappalok és az éjszakák váltakozása. Nem kell rajtuk gondolkodni, hiszen évszázadok alatt csiszolódtak olyanná, amilyenek: „...alávetjük magunkat törvényeiknek, de értelmüket nem keressük. Emi sem keresi semminek az értelmét, teszi a dolgát. Tudomásul veszi, hogy egyszerre fény van körülötte, bár este van és nemsokára éjszaka, a lámpafény a tanulás idejét hozta, meg valamiféle kötetlenségét, nem kell részt vennie semmiben, figyel és önmaga lehet.” (130.) E sorok között azonban már ott bujkál a kérdés, hogy a régi világ megszűnése vajon
