Irodalmi Szemle, 2010
2010/5 - TANULMÁNY - Szalay Adrianna: A magyar szecessziós novellisztika regényelőzményei (tanulmány)
54 Szalay Adrianna mely Osvát szerint a kornak megfelelő, vergődésében is szomorúan szép művészetet jelképezi. Az élet romlott — a művészet beteg - vonja le a következtetést. A századelő magyar regényirodalmában a korrajzregények külön csoportot alkotnak. Bodnár György szerint9 közös indítékuk a polgárosodásban rejlő korszak- váltás, a gazdasági és művészi modernizáció. A századforduló nemzedéke pénzéhséget, sznobizmust és karrierizmust lát maga körül. Molnár Ferenc Az éhes város (1900) című regényében ironikus színben tünteti fel Orsovai Pál megkeresztelkedett zsidó bankhivatalnok életpályáját, akit a szerencsés véletlenek összjátéka kísér - milliomos feleség, terézvárosi képviselőség — egészen a szerelmi csalódása miatti öngyilkosságáig. „... nem szokott gondolkodni, csak a fejét törte valamin, akár egy új nyakkendőn. ” „Már mondtuk az előbb, hogy az indigókék ifjú nem szokott gondolkozni. Egy célja mégis volt, hogy szerelmét, Annát megszerezze: „Csak az az általános, nagy, türelmetlen fájdalom kínozta, amely mintha a melléből indult volna ki (...) A szerelem nem alszik soha" ” - gondolta. „Fájok” - ismételte magában, s az elbeszélő szerint tetszett neki ez az ostoba ige, amelyet nem szoktak első személyben használni. Felesége, Elly a finom árnyalatok megérzésére rendkívül érzékeny lélek volt ... büszke és öntudatos agy volt, gazdag elme, s hamar meglátta az urában a kis embert. Elly és szeretője, Iványi Sándor kapcsolatában sok szecessziós írói fordulatot találni, amiért a regény külön kiemelendő12: Iványi egyik perzsaszőnyegéhez hasonlította az asszonyt (...) A titkos növényi nedvek, amelyekkel évszázadok előtt festették, átitatták selymes szálait, s minden egyes csomócskán finom árnyalatokat mutattak. A színek összeválogatása buján változatos volt, s a műértő szem rögtön meglátta e színek nagy értékét abban, hogy rendkívüliek voltak. Az évszázadok fakó puhaságot adtak a rózsaszínnek, a halványibolyák és a leheletfinom zöldek szelíd üvegfénnyel világítottak benne. A fehér már kissé a sárgás felé hajlott. Fönnebb áttetsző világoskék árnyalatok voltak, olyan színek, amelyeket csak a szőnyegek nyelvén lehet kifejezni. A rajza érthetetlen volt a mai szemnek. De ezek a szögletes, egyenetlenül határolt, nemes színfoltok, négyzetek, rombuszok, szögletbe tört szalagok valami elmúlt, titkos világról meséltek. Valahol azt olvastam, hogy a régi perzsaszőnyegek rajzának hieroglif értelme van, s volt szőnyegszövő, aki az élete történetét szőtte bele a munkájába (...) Sok hasonlatosságot talált új ismerőse és e szőnyeg közt. Annak éppoly hallgatag és mégis sokatmondó fény rezgeti a szemében, mint ezeken a selyemszálakon. A lelkének is annyi rejtett, fölfedezésre váró, évszázadokon át leszűrődött, öröklött árnyalata volt, mint ennek. S egyik se volt kevésbé nemes, kevésbé csodálatos, mint a szőnyeg különös csillámú drá- gakőszínei. A szőnyeg a napon szikrázott, színeket játszott, szinte mozogtak rajta a színfoltok, úgy itta a napsugarat, amely egymásba ragyogtatta a kékeket és a selymes zöldeket, a fehéret egybesugározta a sárgával és a kopott világoskékkel. Min-
