Irodalmi Szemle, 2010
2010/5 - TANULMÁNY - Duba Gyula: Önmaga utókora (Tőzsér Árpád: Csatavirág. Létdalok)
Önmaga utókora 17 terét, ez is alapvonása lesz, tágabb láthatárra vágyik! Már akkor látni, hogy a vers az életeleme. A szlovák költészet ún. „nagyszombati iskolája” érdekli, Válek, Fel- dek, Stacho és mások, majd a cseh modemek költészete. A hatvanas évek elején lefordítja a lengyel Rózewicz Kartotéka című groteszk egyfelvonásosát, később az ugyancsak lengyel Zbigniew Herbert lírája köti le. Él benne a szellem elemi szomjúsága, nyugtalansága, mely azonban nem a kísérletezés irányába viszi, hanem a tájékozódás, a megismerés felé taszítja. Mintha tudatosan készülne valamire, valami akkori magánál jóval nagyobbra! Egyre növekvő körökben, mind tágabb irodalmi valóságban él, s az ekkor kreált „ irodalom valósága ” kategóriában elméletileg is képes summázni ezt a táguló szellemi valóságot. Mintegy a Fábry-féle Valóságirodalom kifejezés ellenpárját akarja ezzel a fogalommal megteremteni, de nemsokára az esztétikáját is kidolgozza új kategóriájának. Az utána következő fiatal költőnemzedék antológiája {Egyszemű éjszaka címmel) Tőzsér válogatásában és előszavával jelenik meg (1970-ben), s még abban az évben megjelenik a költő új kötete is, egy tanulmánygyűjtemény, amelynek címe természetesen Az irodalom valósága. Az antológia versei hangvételükben és tárgyias szemléletükben a válogató kézjegyét viselik magukon. О írja a gyűjtemény bevezető tanulmányát is: formaérzékeny és irodalomközpontú, európai tájékozottságú nemzedéket avat költővé! De a saját műve is olyan szellemi tájékozottságról és esztétikai újszerűségről tanúskodik, amely mai szemmel olvasva szinte meghökkentő. A klasszikus és élő európai irodalom és szellem nagy nevei mellett a szomszédos országok költészetének alkotóit találjuk benne, ezen felül - szinte fdoszi alapossággal megírva - a magyar líra sok egyéniségének portréját, a Tűztánc antológiától a Tiszta szigorúság költőiig. Meglepő az avatottsága, a biztonsága, amellyel az élő irodalmak okán egyetemes, történeti értelemben is fontos esztétikai megállapításokat tesz. Poete doctusi és filozopteri hitelességet érzünk a dolgozataiban! Tanúságként elég az akkori írásai címeit idéznünk: Gondolat és kép, A lírai vallomás hogyanja, A költészet egyetemességről, A költészet céljáról s végül: A homokóra nyakában, mely utóbbi gondolati képben Tőzsér a közép-európaiság fogalmát igyekszik érzékeltetni, megnevezni. Ezen írásának az illusztrációs és bizonyító anyagát Vladimír Holan, Nemes Nagy Ágnes, Tandori Dezső, Zbigniew Herbert és Vasco Popa lírájából válogatja. Hazai létünkről, irodalmunk sajátosságáról szólva és elnevezésünket illetően akkor a „csehszlovákiai magyar irodalom” fogalmát helyesli. „A csehszlovákiaiság egy kicsit program is, a szlovákiaiság csak helyzeti adottságunk kifejezője. Ha »csehszlovákiaiak« vagyunk, akkor vállaljuk azt az önkritikái és kritikai szellemiséget (Čapeket, Hašeket, Šaldát), amely a csehszlovák demokrácia permanenciájának a titka, vállaljuk helyzeti adottságunkat is, a szlovák környezetet, vállaljuk magunkat, a hagyományainkat s nem utolsósorban vállaljuk azt a hatást (és hatóterületet), amit Magyarország jelenthet számunkra. Röviden: vállaljuk a Pest-Pozsony- Prága »háromszöget« ”.
