Irodalmi Szemle, 2010
2010/3 - KÖSZÖNTJÜK A 80 ÉVES CSOÓRI SÁNDOR KOSSUTH-DÍJAS KÖLTŐT - Duba Gyula: Szégyen (1) (regényrészlet)
14 Duba Gyula- Hogy élsz, komám...? - a Bajuszos vizsgáló tekintettel nézi, apró mosollyal mustrálja, kíváncsisága inkább törődés -, nyúzottnak látszol, gondjaid vannak vagy a magány nyuvaszt, mi van veled...? Mi bánt, komám?! A pörge kalapodat hol hagytad, ez most olyan, mint egy zsidó rabbié... de különben jól áll... Ez a hang hiányzik, gondolja Morvái, eltűnt az életemből. Nagyon sok minden eltűnt az életemből s mind hiányzik. Ami maradt s ami még hozzá adódott, már nem a régi, semmi nem a régi már. Csak az emlékek, meg néha az árnyak... előtűnnek és fellibbennek körülöttem, rövid időre megmutatják magukat, jelen vannak és felvidítanak, majd tovatűnnek és ismét elhagynak... hűségesen hűtlen emlékalakok....- Egy boszorkány átkai közt élek, lassan elemészt... - válaszolja Bajuszos komája kérdésére. Elindulnak az életteli utcán, a forgalom sűrűje irányába, az átlát- hatatlannak tűnő nyüzsgés felé, amely rejtélyes, mert céltalannak tűnik fel, bár bizonyára apró okok sokasága irányítja, s amelyben régi tettek és egykori árnyak keverednek a jelen történéseivel. Élő színhelyek jönnek szembe velük, melyek már nem működnek, elhaladnak a Hét szerkesztősége előtt, ahol a Költő dolgozott, az eklektikus városi ház lepusztultnak látszik, mélyen csend honol, ablakai zárva, s a függönyök sem rebbennek, mintha már nem folyna ott munka, szünetel a szerkesztés, a Költőnek sem jut eszébe, hogy felmenjen az öreg kapu alatt az első emeletre, persze... mindig szívesen kerülte a szerkesztőséget, olyan közönyösen megy el előtte, ahogy csak a verseknek elkötelezett ember képes elhagyni kötelességeit és múltját, mert fontosabbnak tartja az életet, hogy elmerüljön benne, minél mélyebben belebukjon a sűrűjébe, hogy a mélyből, a szennyből és mocsárból rejtélyes kagylókat, titkokat rejtő ősi képződményeket, gyönyörűen beteges igazgyöngyöket halásszon ki és hozzon felszínre, a Bajuszos is csak annyit mondott kérdezve: kijössz valahogy a főszerkesztőddel, Zsé...?! Választ azonban nem várt s nem is kapott. - Ritka gonosz perszóna - folytatta Morvái megkezdett gondolatát, örült, hogy őszintén és nyíltan beszélhet Kotlebánéról, megkönnyebbül, hogy nem magában éli meg a gonoszság nyomorúságos apoteózisának keserveit, hanem elmondhatja valakinek, aki megérti, talán tanácsot is ad -, megtestesíti a gyűlölet pőre indulatát, pokolra való banya, a középkorban megégettek ilyeneket... pedig nem félelmetes, inkább visszataszító, kényelmetlen, normális ember tehetetlen a primitív indulattal szemben, olyan, mint a sorscsapás...!- Megveretem... - ajánlja a Költő készségesen, mint olyan dolgot, ami nem okoz gondot -, szólok Dzsoninak, hogy páholja el a nénét...! Messzi múlt árnyai kísértenek a Széplak utcában. A Vár felől villamos érkezik, nem csenget, bár olyan közel megy el mellettük, hogy szinte érinthette volna a Költőt, talán érintette is, bár a marcona művész meg se rezzen s a Bajuszos sem szólt rá, vigyázz, Zsé, elüt ez a csattogó őslény! Morvái megrettent egy pillanatra, majd tudomásul vette, hogy semmi baj nem történt, nem is történhetett. Ezek ketten régiek s már sérthetetlenek, az elmúlt idő védi őket! Hová megyünk egy pofa borra? - kérdezi. A Posta utca sarkán tanakod-
