Irodalmi Szemle, 2010
2010/2 - TANULMÁNY - Polgár Anikó: A Lévai Névtelen... Az Ovidius-fordítás fordítástörténeti jelentősége (tanulmány)
A Lévai Névtelen... 69 ció fejezi ki: a házasságtörést elkövető Paris és Helena esetének követésétől Penelope hűségének bemutatása hivatott elriasztani az olvasót, egy hosszabb erkölcsi fejtegetés beiktatásává19 is igazolva Penelope magatartásának erkölcsi feljebbvalóságát. „Ovidius írja Párisnak dolgát” (A pretextushoz való viszony és a fordítói módszerek) Gyöngyösinek és a Lévai Névtelennek a pretextushoz és a szerzősséghez való viszonyulása is különböző. A széphistória szerzője a pretextus szerzőjének nevét megadja,10 a sajátját viszont elhallgatja: „Ez dolgokat deákból ki fordítá, Maga gondolatjában ezt ki írá, Nevét ez énekben ő meg nem írá...” (Lévai Névtelen, 1149-1151. sor) Ez a széphistóriák esetében tipikus, s a reneszánsz gondolkodásra általában is jellemző. Az Euryalus és Lucretia széphistóriáját" megverselő Pataki Névtelen sem tartja fontosnak saját nevének feltüntetését, azt viszont elárulja a kolofonban, hogy „Aeneas Sylvius írassábol” szerzetté müvét. Ennek feltehetően nem a fordítói szerénység az oka, s a gesztus félreértelmezése lenne, ha arra következtetnénk belőle, hogy a magyar szerző saját müvét a pretextusnál alacsonyabb rendűnek, s magát a pretextus kiszolgálójának tartja. A fordítói módszerek megfigyelése, a latinnal való e- gyüttolvasás egyértelműen inkább ennek ellenkezőjéről tanúskodik: a pretextus a reneszánszban a magyar fordító számára csupán nyersanyag, a fő cél az akkomodáció'2, az olvasói igényekhez, meghatározott magyar publikumhoz való alkalmazkodás, nem a latin szöveg idegenségének átplántálása a magyar kultúrába, s a forrás megadása inkább a szöveg hitelesítését szolgálja. A Lévai Névtelennél (ahogy ez a széphistóriáknál megszokott) a kolofonban szerepel a megírás helye és ideje is, Gyöngyösi viszont az alkotási folyamatra vonatkozó információkat nem iktat be a versbe, e tekintetben tehát a fordítás mai felfogásához közelít. A Gyöngyösi-fordítások vizsgálatakor a latin és a magyar szöveg párhuzamosan olvasható, a beékelések, részletezések, explikációk így nyilvánvalóan kiütköznek. A Lévai Névtelen szövege nem mindig fut párhuzamosan Ovidiuséval (pl. a Paris-levél elején csak bizonyos ovidusi elemek szelektív átvételéről van szó), ilyenkor nincs meg a kellő viszonyítási alap ahhoz, hogy beékelésekről vagy elhagyásokról beszéljünk. A széphistória kompozíciójából adódóan a Lévai Névtelen át is csoportosít bizonyos elemeket (ez Gyöngyösire egyáltalán nem jellemző), a Paris látogatását megelőző történéseket például a Lévai Névtelen a levélben már csak felvillantja, hiszen ezeket az eseményeket (az időrendet megtartva) a széphistória első részében már elmesélte.
