Irodalmi Szemle, 2010
2010/2 - TANULMÁNY - Turul Emese: A szakrális szubjektum: a szinkronikus létélmény. (Egyetemes és örök élmények Weöres Sándor költészetében)
44 Turul Emese zőszervvé csökkent); és tudatfeletti intuitív, szellemi világát (melyről már azt hiszi, hogy nincsen). Csak így tud egymással és a kezébe vett erőkkel harmóniába jutni; másképp kipusztítja magát, és a kezébe kaparintott erők kipusztítják őt. ”I2A figu- ratív értelemkereső játéktér keretében mindenki akkor nyerhet, ha önmagává válhat egész egyéniségének anyag- és élményvilágát átépítve: ,, Elmentem messzire és itt vagyok,/magamból nem térhetek vissza soha. ” (Rongyszőnyeg 44.) Weöres Sándor szakrális szubjektumának gazdag metrikai-ritmikai verstechnika-eszköztár segit- ségével ad új hangot, ami egyedi jelenség volt a magyar költészetben. Szerdahelyi István verstani kézikönyvében e jelenségről így nyilatkozik: „a magyar vers történetében Weöres Sándor költészete egyebek között azzal is valóságos metrikai forradalmat robbantott ki, hogy az addig sosem használt versláb formák ritmikai lehetőségét feltárta.”13 Fülep Lajoshoz írt levelében (1938) maga a költő így szól: „Ami a verseket illeti: megúntam a nyugat-európai ritmus kész kaptafáit. Átnyergelek a pindaroszi verselésre, a hellén tragikus kórusok verselésére. Most körülbelül harmincféle verslábbal dolgozom. Olyan hajlékony ütemeket tudok létrehozni velük, amilyenre a modern verselés álmában sem képes. — Gyors, pattogó ütemeket nyerek a prokeleusmatikus, daktylus, molossus, kettőzött spondeus segítségével.(...) A lehetőségek száma fölmérhetetlen. Mintha féltucat pasztellkréta helyett egyszerre csak a napsugárral pingálhatna a festő. ”'4 Lao-ce, Hérakleitosz, Nietzsche, részben Goethe Hamvas Bélával egyetemben az embereket tervszerűen a tudatos koncepcióra tanította a változó erőviszonyokban. A kallódás és a sötétség közepén rámutattak arra, hogy az emberi egy(ed) az ős Egy(ség)hez mérten anakronisztikus, nem művészien megtervezett és megformált alkalmi, improvizált létmódban van jelen: „Már elhasznált, kiszívott, konvencionális életsorsokat alkotunk, kommersz árut, tömegcikket önmagunkból.”15 A költő önnön szubjektumáról tud humorosan is szólni: „Hárman vagyunk, ha egymagám vagyok. A háromságomat ki érti meg?/ Egyikünk a bölcs, mint a kő és éppoly rideg-hideg./ Másikunk nyárspolgár és langyos-meleg, akár a szörp a nyári napon./ Harmadikunk dilinós kicsit és költő is és gyerek nagyon. ” (Önkarrikatura) A négy sor közül az első kettő rímelése a megértés fricskájára játszik rá ki érti meg - rideg-hideg. A második és a harmadik sor az állítmány és a hasonlat inverzével él. A negyedik sorban megjelenített háromfajta minősitést, tréfás fokozást az és kötőszó kapcsolja össze és nyomatékosítja a fokozást dilinós - költő - gyerek. A metabeszéd retorikája, a poétikai dialógus, az intertextualitás, a szimbólumvilág révén teremtett Weöres-életmü szöveguniverzuma az ezredfordulót követően önanalízis során a modem szakrális szubjektum tudatos megalkotására kínál ismételten lehetőséget. A mindenkori szakrális szubjektum az Egy(ség) tudat szinkronában él, összekapcsolva a tudat és az anyagi világ szféráját a jelen pillanatban, a születés és az elmúlás emléke nélkül: „Mikor születtem?/Semmikor./Két jó marék port/könnyedén/a teremtésből/hoztam én (...)/ős kezdet óta/itt vagy ok,/de a lepkével/meghalok. "(Toccata) Az emberi életet a külső és a belső valóság ossz-
