Irodalmi Szemle, 2010
2010/2 - Gál Sándor: Az egy és az egész IV. rész Kincses Komárom (1)
26 Gál Sándor ki, amelynek jó vagy rossz voltáról igazából elképzelései sem voltak. Nem is lehettek. A korabeli brosúraideák a szocialista, később a kommunista, osztályok nélküli társadalom lila ködébe burkolódzva lebegtek, egyelőre megfoghatatlanul. A materialista és az idealista társadalomszemlélet vívta egymással engesztelhetetlen csatáját. A szocialista és a kapitalista társadalom-filozófia politikai és gazdasági egymásnak feszülése jelezte, hogy „ez a harc lesz a végső”. A negyvennyolc utáni államosítás, majd a mezőgazdaság szocializációja - természetesen a szovjet minta szerint - egy évtized alatt - ahogy korábban is leírtam már - gyökerestül kiforgatta alapjaiból azt a gazdasági rendszert, amelybe még az én nemzedékem - a harmincas korosztály - beleszületett. Egyszeriben a f ö 1 d elveszítette azt az értékét, amely egykor a falusi ember — a parasztság - első és legfontosabb létalapját adta! Egyszeriben mindenki egyenlővé lett. A korábbi ötven- holdas gazda, s a gazda cselédje, nemkülönben részes aratója egyként munkaerővé alakult át. Reggelente - hányszor láttam, s éltem meg együtt velük ilyen napkezdeteket - ott ácsorogtak a szövetkezet irodája előtt, „parancsra várva”, az aznapi tennivalók végett. S valaki, idetelepült egykori mészégető vagy szénbányász, szlováksága révén lett „csoportvezető” mondta meg, hogy az istállóban vagy a határban mi a teendő... Annak, aki ebből a földből nőtt ki! Annak, aki a határ minden dűlőjét ismerte, minden dűlőnek tudta a nevét... De most nem ezt a történetet írom, bár ez is szerves része annak, hanem a komáromi kezdést és kiteljesedést. És ehhez az is oda tartozik, mert ez az igazság, hogy én bizony Komáromról csak annyit tudtam akkor, hogy város, ahol tanulhatok. Történelmét, kultúráját nem ismertem, mert hát honnan is ismerhettem volna?! Meg aztán az is az igazság része, hogy mindez különösebben nem is érdekelt. Később - szinte önmagától - történelméről, kultúrájáról ez-az rám ragadt, de még gazdaságának fontosabb vonatkozásai is előtűntek az elmúlt századok mélyeiről. A híres szekeres gazdák, a hajóvontatók, a céhek, az ipar gazdagsága, sokszínűsége, a vizafogás - halászat - különös, az ötvenes években már nem létező romantikája... Aztán Jókai, s vele vagy általa az irodalom, Péczeli Mindenes Gyűjteménye, de az egészen különleges, európai ritkaság, a komáromi erődrendszer, amely Klapka vezetésével a legtovább védte a magyar forradalom és szabadságharc eszményét... Ahogy ezek a történelmi események-képek valamiféle egésszé, egységgé álltak össze bennem, egy idő után kezdtem büszke lenni arra, hogy komáromi diák vagyok. Ezt az érzést erősítette bennem az is, hogy akkor, az ötvenes évek derekán kezdett Komárom egy kicsit a csehszlovákiai magyarság központjává, vagy inkább amolyan kulturális „fővárosává” emelkedni. A négy magyar középiskola mellett egy - sok szakmát oktató és sok száz tanoncot befogadó — tanonciskola is működött. Aztán ugye, itt volt a MATESZ, s később itt rendezték meg évente a Szavalok és prózamondók országos versenyének döntőjét, a későbbi Jókai Napokat,
