Irodalmi Szemle, 2010
2010/12 - Pomogáts Béla: Közös a felelősségünk... Köszöntő az SZMÍT jubileumán - Alabán Ferenc: Az európaiság és a nyelvi önismeret lehetőségei (tanulmány)
Közös a felelősségünk... 43 társságoknak. Általában mindig közbejött valamilyen történelmi fordulat, például a csehszlovákiai magyarság esetében nemcsak kártékony, mint 1945-ben és 1968- ban, hanem jótékony is, mint 1938-ban és 1989-ben, amely szinte teljesen átrendezte a kulturális közéletet és ennek intézményrendszerét. A szlovákiai magyar íróiársaságok szükségességét az írói érdekvédelem megszervezésének feladata vetette fel. Először a szlovenszkói magyar irodalmi életben általában kezdeményező szerepet vállaló Gömöri Jenő Tamás hozta szóba az általa szerkesztett pozsonyi Tűz című folyóiratban egy írói érdekvédelmi egyesület ötletét, majd Kultsár Mikós és Darvas János (ugyancsak a „hőskor” emlékezetre méltó személyiségei) próbálkoztak a Madách Társaság, illetve Szövetség létrehozásával, később a kassai Kazinczy Társaság (Sziklay Ferenc irányításával) vállalta a kisebbségi irodalom érdekeinek képviseletét, ugyancsak erre törekedett a Szentiváni Kúria nevet kapó szerveződés, amely Szent-Iványi Józsefnek, a Magyar Nemzeti Párt elnökének kezdeményezésére - a marosvécsi Helikon példája nyomán - kívánt írói közösséget és érdekvédelmi mozgalmat alapítani. Ezután több kísérlet is történt a felvidéki magyar irodalmi élet szervezeti összefogására, igy 1931-ben létrejött a Csehszlovákiai Magyar Tudományos, Irodalmi és Művészeti Társaság, amelynek irodalmi tagozatát Szalatnai Rezső, majd Darkó István irányította. 1936- ban a Kazinczy Társaság, a Toldy Kör és a Jókai Egyesület (tehát kassai, pozsonyi és komáromi irodalmi körök) egyesülése révén megalakult a Csehszlovákiai Magyar Irodalmi Szövetség, majd 1938-ban Darkó István és Gömöry János kezdeményezésére a Magyar írók Gazdasági Egyesülete - a hasonló magyarországi érdekvédelmi szervezet mintájára. A mostani ünnepi alkalommal, úgy gondolom, meg kell emlékeznünk az „irodalomalapítók”, így Gömöri Jenő Tamás, Darvas János, Mécs László, Sziklay Ferenc, Gömöry János, Darkó István, Vozári Dezső, Fábry Zoltán és a többiek munkálkodásáról és erőfeszítéseiről — nélkülük Trianon után aligha jöhetett volna létre felvidéki magyar irodalmi kultúra. A „hőskor” nagyjából két munkás és küzdelmes évtizedet fogott át, ezt követően (1938 után) a felvidéki magyar írók a magyarországi irodalmi életben helyezkedtek el, majd 1945-től kezdődően egészen az ötvenes évekig nem nyílt lehetőség arra, hogy a szlovákiai magyar írástudók szervezett módon kíséreljék meg érdekeik képviseletét, és csak a Csehszlovák írószövetség Szlovákiai Szekciójának, illetve a Szlovák írók Szövetségének, majd az ennek keretében az Egri Viktor által létrehozott „magyar munkaközösségnek”, később „magyar szekciónak” a keretében alakulhatott meg olyan közösségi fórum, amely szervezetten adott hangot a szlovákiai magyar irodalmi életnek. Ezeknek a történeti előzményeknek a szellemi és szervezeti hagyományára épült az 1990 januárjában megalakuló Csehszlovákiai, illetve Szlovákiai Magyar írók Társasága, amely nem sokkal ezután a Szlovákiai írószervezetek Társulásának alapító tagjaként - időrendben Grendel Lajos, Szeberényi Zoltán, Fonod Zoltán, Tőzsér Árpád, Balázs F. Attila, Koncsol László és Hodossy Gyula — elnökletével -