Irodalmi Szemle, 2010
2010/12 - Fried István: Széchenyi István emlékezete... (tanulmány)
Széchenyi István emlékezete... 4! egysége. Ez egészen korán akként bukkant föl munkáiban, hogy az irodalmat kontextusában is autonóm területként fogta föl, nem politika- és/vagy gazdaságtörténeti nézőpontok igazolásaként, hanem kereste a poeticitásnak, a retoricitásnak elsősorban az irodalom által megnyilatkozó sajátosságait, és mindezt olyképpen, hogy szem előtt tartotta-tartva mind a magyar, mind a „nemzetközi” tudományos kutatás tapasztalatait. Az a hármas rendszer, amelyet az összehasonlító irodalomtudomány nem egy képviselője fölvázolt, az ö munkáiban is fölbukkan: kissé rövidre zárva lehetne szólni szőkébb és tágabb közegről (kontextusról), azaz a „helyi” és areális összefüggésekről, éppen ilyen jogos az anyanyelvi, a regionális és az európai nyelvű irodalmak egymásra/egymásba épülő szisztémáját emlegeti. Másképpen szólva: a csupán helyi, epizodikus jelentőségű irodalmi eseményben (vagy azáltal) meg lehet (olykor meg célszerű, érdemes) látni azt, ami túlmutat rajta, például az országos jelentőségű, netán a regionálisan értékelhető, esetleg azt, ami az irodalomközi folyamatok felé irányíthat. Ilyennek hiszem ezt az általam közreadott adalékot, ilyennek gondolom Gyímesi Éva sokrétű munkásságát, erdélyi tárgyú írásait, „nemzeti” - „helyi” „idoľ’-elemzéseit, Teremtett világ című, alapvető irodalomelméleti kézikönyvét - és nem utolsósorban a totalitarizmus és a kiszolgáltatott (ellenállni nem tudó? nem akaró?) személyiség viszonylehetőségeit taglaló könyvét. Az ő évfordulója késztetett arra, hogy egy majdnem elfelejtett dossziém mélyéről előbányásszam talán nem egészen érdektelen adataimat.
