Irodalmi Szemle, 2010
2010/11 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Kulcsár Ferenc: Gyöngyök és göröngyök (6) (Napló)
79 Kulcsár Ferenc Gyöngyök és göröngyök (6) (Napló) Upton Sinclair Mammonart című „világirodalom-történetében” igen eredeti módon és szenvedélyesen beszél a mindenkori „mammonimádatról”, „fanatizmusról”, „fundamentalizmusról” és „hivatalos hazafiságról”. Szerinte például a görögök kísérletet tettek arra, hogy a szépség szeretetét, a boldogságot, a szabadságot, azaz a természetbe vetett hitet a civilizáció alapjává tegyék, ám e próbálkozásuk hamvába holt, mi több, bukást és kétségbeesést eredményezett; kertjük, amelyben Játszottak”, temetővé változott, az iszonyat és a rémület helyévé. Végzetesen tévednek azok, akik a görög művészetben az öröm és a szabadság megtestesülését látják, mert végül is e művészet a tragédiákban, a vallásos szertartásokban érte el csúcspontját. De mi volt ezekben a tragédiákban? A végzet hatalma, az ember örökös bukása, beteljesült komor jóslatok; felemelik az embert a mindenható - ugyanakkor falánk, féltékeny, hiú és szeszélyes - istenek egeibe, hogy utána tőrt döfjenek saját kebelükbe, anyjukkal és nőtestvérükkel háljanak, apjukat vagy fivérüket leszúrják. A görög kultúrát, mondja Sinclair, egész sereg különböző törzs hozta létre, amelyek elszórva éltek a szigeteken. E törzsek között állandó volt a versengés, a harc, képtelenek voltak nemzetté olvadni; történelmük valóságos sorozata az ármánykodásoknak, polgárháborúknak. Ehhez járult az osztályharc. Az arisztokraták - földbirtokaikra támaszkodva — bent ültek a kormányban, mialatt a városokban senyvedő tömegek hatalom után ordítoztak. Olykor fellázadt egy-egy népvezér: összeesküvések, felkelések követték egymást. Magas rangú vezetők külföldi államokkal szövetkeztek - milyen ismerős! lásd Osztrák-Magyar Monarchia (Beneš, Kramár, Masaryk); Csehszlovákia (Indra, Husák, Jakeš) -, háborúra, megszállásra uszítván őket saját hazájuk ellen. Még ennél is jelentősebb azonban, hogy néhányan - megint milyen ismerős! - pénzt fogadtak el a barbár önkényt megtestesítő perzsa királyoktól (Párizs uraitól, Moszkva despotáitól), és ezeknek ügyét szolgálták. Más részről Görögország írói, költői leplezetlen hazafias és vallási propagandát folytattak, s aki író ezt nem tette, istenkáromlónak bélyegeztetett. Aiszkhülosz A perzsák című drámája is nyíltan hazafias propaganda: üzenete az, hogy a mindenkori hatalommal szemben engedelmesnek, lojálisnak kell lenni - megint milyen ismerős! -, mert csak ez ad biztonságot és viszonylagos jólétet. Aiszkhülosz a Heten Théba ellen című drámájában még továbbment: dicshimnuszokkal árasztotta el Arisztidészt, mialatt az államférfi a nézők soraiból hallgatta saját magasztalását. Sinclair Görögország szobrászairól, építészeiről és egyéb művészeiről sincs túl
