Irodalmi Szemle, 2010
2010/11 - Duba Gyula: Kalapok és a fagyialtos (Részlet a Valami elmúlt — Érni diákkora című önéletrazi regényből)
Kalapok és a fagylaltos 31 tos már nem csenget a felvégen, hallaná, s nemsokára megpillantotta fehér jármüvén a fehér embert. Közeledik a felvégről a tűzoltószertár mögött, alakja lassan növekszik s már nem csenget, nehézkesen tapossa a pedálokat, az erőlködéstől jobbra-balra billeg. Látszik, hogy siet! Olyan a gépe, mint egykor az ő háromkerekű kisbiciklije volt, de forditott alakú, ezen hátul gurul egy kerék, a kisbiciklin elől volt, nemsokára hozzáért, előtte hajtott el, Zseliz tíz kilométerre lehet. Emi magában nevetett, arra gondolt, hogy Bori Bélus hiába várja jércetojásokkal, nem kap értük fagylaltot, mert már elfogyott, a fagylaltos rá sem néz és nem áll meg, hiába kiabál Bélus! Amilyen izgága, mérgében földhöz csapkodja a tojásokat! De arra még nem gondolt Érni, talán majd később, a gimnáziumban... az még nem jutott eszébe, hogy a fagylaltos, a fehér ládáján csillogó, fénylő harang alakú rézfedők, meg a láda nyikorgó kerekei mintha menekülnének a néptelen utcán, mintha futnának az idő elől. Az alsó híd után eltűnik a kovácsmühely mögött, kibiciklizik a képből, a faluból. De nem az emlékezetéből! Emlékeimben megmarad, látomásos képe ott él majd, felidézheti, amikor akarja, talán a csengettyűje hangját tisztán is meghallja! Ahogy a cserkészkalapok sem tűnnek el, a padlásra sem kerülnek, ahol a haszontalan holmik és limlomok raktára és múzeuma van, hanem egy-egy szögön lógnak a falon a magtárban, a sarokban álló fekete komód közelében, mely felett füstölt kolbászok szálai és oldalasok lógnak zsinórokon, a betontalajú magtárban nyáron is hűvös van, s a füstölt hús igényli az ilyen őszies vagy inkább kora tavaszi hőmérsékletet. És a komód oldalához támasztva ott lesz majd kétcsövű kakasos puska, apjuk vadászfegyvere, amellyel egykor foglyászott, mezei nyulakat lőtt az őszi körvadászatokon, s néha rókát hozott haza, melynek tetemét a tehénistállóban a fekete tartógerendára akasztva nyúzta meg. Érni emlékezik majd, ahogy hallgatta a bőr és a nyers hús hersegését, ahogy elválnak egymástól, az állat rőt szőre alól kibomlik rózsaszínű húsa és a vörös bunda önmagába fordul, mintha el akarna rejtőzni a világ elől... Mindebből Érni még nem sejt semmit...
