Irodalmi Szemle, 2010

2010/11 - Duba Gyula: Kalapok és a fagyialtos (Részlet a Valami elmúlt — Érni diákkora című önéletrazi regényből)

Kalapok és a fagyialtos 29 érezte, neki van igaza! Bori Bélus terve azonban elgondolkoztatta, megérezte Bélus határozottságát, fölényét, állandóan tettre kész és ügyesen gondolkodik, mindenhez ért. Míg ö képzelődik és mérlegel, óvatoskodik és habozik, irigyelte Bélust, hogy belemenős gyerek! Emiben korán jelentkezik az önelemzés figyelme, a saját gyengéi után való puhatolózás keserve, s az ezekkel járó elégedetlenség sajgó érzése. Minduntalan sejti, hogy más, mint a többiek, határozatlanabb, de ennek nem ismeri okát, nem tudja, miért... S amikor Bélus hazasietett, hogy jércetojások után kutasson a csűrben, már elégedettséget érzett: az unokatestvére ügyes, de nem gondolkodik, éppen csak az orra elé lát, de a következményeket nem érti, ábrándozhat, hogy aznap vesz még fagylaltot! Mutogathatja a tojásokat, a fagylaltos le sem száll biciklijéről! Bélus belemenős, de nem gondolkodik, ő ebben mindenképpen jobb tőle, megérzi a dol­gok lényegét, előre lát és biztosabban ítél; apró fölényt sejtett magában Bélussal szemben s az jó érzéssel töltötte el. Ostoba, gondolta, keresd csak azokat a jérceto- jásokat...! Dezsinek pedig azt mondta: még nem megyünk haza! Később így szólt hozzájuk öregmama: gyertek a házba, nézzétek meg öreg- attyát! Ő is látni akar... Nagyapjuk egy éve beteg, szélütés érte. Megérthetetlen és kiszámíthatatlan baj, mint a villámcsapás! Váratlanul, hirtelen jelentkezik. Nincs előle menekvés. Varró Jónás is belerokkant, megbénult. Érzékei élnek, agya dolgozik, értelme nem hagyta el, de a teste gyámoltalan lett, inai, izmai nem szolgálják, a szervezete elveszítette az önálló, szabad mozgásra való képességét. Nehezen, roskadozva tesz néhány lépést, az asztalhoz kell segíteni, hogy leülhessen. Mindenben segíteni kell, magatehetetlen. Néha, bár Érni csak egyszer látta így, sírva fakad, halk, szinte hang­talan zokogás rázza a testét. Akkor öregmama elfordult és nem szólt, csendben várt, és Emi nem tudta, mit gondol közben. Aztán öregattya sem szólt, magáról nem beszél. Az ágya mellett hokedliszerü szék áll, ülőkéjén nagy kerek lyuk, Emi csak sejti, mire való, öregattya azon ülve kakái. Amikor most beléptek hozzá, háttal ült az ajtónak az utcai szobában, szemben a nagy zöld ablakkal, ingben és gyolcs alsó­nadrágban, gatyában újságot olvas, acélkeretes szemüveg van az orrán. Nagyon öregnek látszik így hátulról nézve, a feje fehér és rövid ősz haja tüskésen mere- dezik.- Erniék vannak itt - szólt halkan öregmama.- Hadd lássalak - mondja alvégi öregapa -, gyertek ide elém...! Gyenge hangon parancsolja maga elé őket, rekedtes, fátyolos hangja nem is parancsoló, inkább kérő, némán nézi fáradt, savószín szemével. Az arca sápadt, beesett, szinte már sárga, fehéren tüskés, néhány napos sörte borítja. Eminek az eszébe jut, gyakran jutnak olyan dolgok eszébe, amelyekre más nem gondol, más­nak nem tűnnek fel, arra gondol, hogy ki borotválja Varró öregattyát? Ő maga nem használhatja reszkető kezét, erőtlen lenne, Emit a részletek foglalkoztatják. Szőr-

Next

/
Oldalképek
Tartalom