Irodalmi Szemle, 2010
2010/2 - Tőzsér Árpád versei (Nő, dupla Axel előtt, Gőz a víz fölött, Finita la commedia, Szótlanul)
2 Tőzsér Árpád versei Az utolsó jelenet: a rendező felfut a színpadra, s csak áll. (A troglodita Adám súg neki: Hahaha!) Nem jut eszébe semmi, csak ez: Finita... Keveset nevetsz te is, zárva egód. Add ki magad, ne félj! Bár a Jehova víg hahotája sem volna már itt szerep-esély. Szótlanul Jön még tavasz, ha már végső a tél? - kérdi az agg a zord isteneket. Csönd van, kojtol a csent hasáb s áléi, Althaia hiába ügyeskedett. Születésünk s végünk hiteltelen, hisz egyikre sem emlékezhetünk. Tavasz és tél (a tünékeny jelen e két vége) kétes semmibe csüng. Ha Aeolus tömlőiből a szél kisüvít, s le-lehasad egy sor ág, s nem a (széthullt) szimmetria s gyökér mítosza tartja már a koronát: csak az ősz biztos, a hulló levél, az ön-kékjükbe bukó íriszek, fu, fa, mi él, minden hitelben él, elfárad a faj, s hulltával fizet. Ajánlás Sűrű hanga között magas haraszt, idei levél holt avarra hull. - A vég előtt a szó írott malaszt.
