Irodalmi Szemle, 2010
2010/11 - 80 ÉVE SZÜLETETT VERES JÁNOS - Veresné Vörös Ilona: Emlékeim...
44 Veresné Vörös Ilona adták meg, s egy héten belül eladtuk, autóval közösen hordtuk szét a környéken. Ebből a kötetből egyet dedikálva nekem is adott. Belenéztem, de nem olvastam el a bejegyzését. Úgy, egy hónappal a halála után, újra kezembe vettem a nekem a- jánlott könyvet. Akkor jutott eszembe, hogy még nem olvastam el a dedikációját. Ahogyan olvasom, látom, nem a megszokott szeretettel... stb. van írva, hanem: „Drága feleségemnek, Ilonkámnak, szerelemmel és hálával Veres János (Zoli)” - Felsikoltottam! Sokáig sírtam, zokogtam. Visszavonhatatlanul kihagytam egy szép vallomás megköszönését! Ő, aki soha nem gügyögött. Nagyon mélyen érző, tartózkodó szerelmes férj volt, most hetvenévesen nem restellte leírni, a „szerelemmel” bizalmas meleg vallomást. A költő családja és a Csemadok Tomaaljai JB közösen márványtáblát helyeztek el méltó ünnepség keretében. A márványtáblát kétoldalról fafaragásos díszítés övezi, a tábla fölé a költő fafaragással készült arcképe került. A munkát Igó Aladár fafaragó művész és fia, Igó Attila kőfaragó mester készítették. A költő halálának tizedik évfordulóján Mács József tartott megemlékezést a rimaszombati temetőben. A költő nyolcvanadik meg nem élt születésnapjáról több újság is megemlékezett. Befejezésül megemlíteném a posztumuszkötet kiadása alkalmával a Pozsonyi Casinóban elhangzott előadást, melyet kortársa, Duba Gyula író tartott. Értékes, veretes mondataival megfogalmazott beszéde itt él bennünk: A „vidék” fogalmának, melyet jellemző vonásának érzünk, más jelentősége is van. Veres János „vidéki- ségében” semmi leértékelő, alábecsülő szándék nincs. Léthelyzetre utal!”. Duba itt megemlíti a magyar írásbeliség nagyjait, akik ugyancsak ezen a vidéken tették dolgukat. Veres Jánosé Gömör volt, ezen belül Rimaszombat, innen sugározza a „felvidéki erőt”, melyet megtestesített. S ez nemcsak költészetét jelenti, hanem kultúraszervező és anyanyelvvédő munkáját is, mely szintén nagyon jelentős. Szellemisége gazdagságának érzékeltetésére idézem őt egy vallomásos írásából: „Barátjává fogadott Ján Smrek és Győry Dezső. Megismerkedhettem és kellemes órákat tölthettem Dienes Andrással és Czine Mihállyal, vendégül láthattam Váci Mihályt, és testi-lelki jó barátomnak tudhatom Bredár Gyula prágai nyelvészt. Beszélhettem Bartók özvegyével, és ma is a vállamon érzem Szabó Gyula festőművész kezének szorítását. A pozsonyi kollégákat nem nevezem meg, nehogy rangsorolásnak tűnjön a névsor. S mögöttük ott látom a névtelen barátok és kenyeres pajtások táborát. Nekem ez busás jutalom azért, amit az irodalom berkeiben tenni tudtam. Poharaztam neves színészekkel és képzőművészekkel, írtak rólam az Alföldben és az ukrán írószövetség lapjában. Voltam kétnyelvű szónok Balatonfü- reden, a Hašek-emléktábla avatási ünnepségen, s kaptam virágot gyönyörű gömöri és nógrádi lányoktól író-olvasó találkozókon. Jártam Trencsén várában és a mohácsi csatatéren, álltam Petőfi szülőházának küszöbén és Lőcse főterén, felnézhettem Prostéjovban Wolker szobrára és beülhettem az Előhegyen Babits karosszékébe, voltam délibábot keresni a Hortobágyon és betértem Alsókubinba, a Hviezdoslav- házba. - A kórágyon töltött nehéz hónapokban álmodni sem mertem volna ilyes
