Irodalmi Szemle, 2009
2009/10 - JUBILÁNSOK - Végh Péter: A lépcső
A lépcső 61 hagyja, már mindannak az ellenkezőjét gondolja, mint amit az út elején. A lépcső vastörvénye darabokra törte eredeti szándékát, tetterejét. Ha jól meggondolja, mérhetetlenül szereti Stellát, nem tudna meglenni nélküle. Számára ő a Minden! Hiszen végül is olyan rendes volt hozzá: befogadta, oltalmazta, babusgatta, szerette. Nem tudna róla semmi rosszat mondani. Igaz, kissé bőbeszédű és szeszélyes, na de már melyik nő nem az? Hozzá fogható asszonyt sehol sem talál. Az apja azt mondta neki egyszer: „ Fiam, jól jegyezd meg: álmaid asszonya csupán az álmaidban él!” Akkor meg nem érti, hogy mi ütött beléje. Meg kellene még jól gondolnia ezt a dolgot! Nem szabad semmit elkapkodni! Bicegő Bandi bokszbajnok teledumálta a fejét mindenféle zagyvasággal. Ő egy kívülálló. Egy barát képébe bújt ravasz róka. Mit tud ő Stellácskáról? Szinte semmit! Végül is: a feltételek teremtik vagy teszik tönkre az emberi kapcsolatokat, nem a fámák (Alfi kifogásokat keres). Az utolsó lépcsőfok elé ér. Megtorpan, leül. Tarisznyájából előkotor egy sörösüveget. Csendesen iszogat, nagyokat kortyol. Fejét az ölébe hajtja, kezeit a feje búbján összekulcsolja, szemét lehunyja. Egy pillanatra elbóbiskol: „Vadvirágos réten lágyan gördül végig egy nagy pullmankocsi; az egyik ablakában Stella, a másiban Vadalma; ő a szerelvény tetején trónol; az egyik kezében sörösüveg, a másikban cigaretta... ”. Felocsúdik, ráébred a valóságra. Vár! Talán csodára... Jó hírt vár, szép asszonyi szót, szabad emberi sorsot, s várja a véget, a sűrű homályba bukót, a csodákat/ 13/ Felpattan. Egy könnyed sarokfordulattal elhagyja a lépcsőt, s akkor, a háta mögül halk, suttogó szavakat hall: „A kedvesed olyan, mint én. Megbízható és elérhető. Ezért hát becsüld meg őt!” Riadtan szétnéz, de senkit sem lát. Talán a lépcső szólt hozzá, vagy tán a háborgó lelkiismerete? Most ébred csak rá, hogy a lépcső józanította ki. Minden egyes lépcsőfok, minden egyes emelet egy-egy stációja volt az ő kálváriájának. Általa testileg-lelkileg megtöretett, lemondott az elérhetetlenről és megtanulta megbecsülni az elérhetőt. Jelleme befejezetlenségére vall, hogy eltökélt szándékát nem tudja véghezvinni. Stella lakásának ajtaja előtt áll, a szíve vadul kalapál. Éppen meg akarja nyomni a csengőt, amikor észreveszi, hogy az ajtó résnyire nyitva van. Nesztelenül oson be a lakásba, mint egy tolvaj. Az előszobafogason egy idegen kabát lóg; a cipőtartóban egy ormótlan bakancs éktelenkedik; bentről boldogan turbékoló asszonyi nevetést hall, amely az emlékezetébe idézi az ablakpárkányon turbékoló galambpárt. Nem tudja tovább türtőztetni magát: beront a hálószobába. Ekkor egy békebeli kép tárul eléje: Stella harsány fényben, és kissé gyér ruházatban (hányavetin magára dobott virágmintás fürdőköpenyben) trónol patyolattiszta ágya közepén, lótuszülésben. Vele szemközt Török Jónás bácsi (tömbbizalmi) kék alsónadrágban, törökülésben. Éppen ,,ember, ne mérgelődj ”-et játszanak. Alii ismerve
