Irodalmi Szemle, 2009
2009/10 - Kulcsár Ferenc versei (Egy nap az örökkévalóságból, Irodalmi est, A vers, A húszezer-egyedik napon)
Kulcsár Ferenc versei 13 A vers Fáradt vagyok, borult az asztalra R. C., a világ zakatol, s én nem tudom, hol vagyok, sehol-e vagy valahol. Igen, a szobámban, hetvenhétszer is bezártan, de odakint is, mint a sors, szabadon, az egyhangúan zümmögő szerelőszalagon. De azért valami fogódzó is akad, e vers, melyet írok, s mely nyílt pályán halad. Sorakoznak sorai, immár hétre dagad, lerántva az égből, kitépve a pokolból a szavakat, nyolc sora el is készül, s hívhatod az ördögöket, angyalokat vendégül, üljenek le versed templomában, és zsoltározzanak bátran. A tizenegyedik sor után a tizenkettedik sorjázik, s bár életed és halálod vérverejtékben ázik, él az ember s az istenek halnak, nem lehet hát vége soha a dalnak, hisz nélküle a világ csak süketen zakatol, s nem tudja az ember, sehol van-e vagy valahol. A húszezer-egyedik napon Az aznapi keserédes világ-beöntés után R. C. lefeküdt. A túlélés sóhajával hunyta le szemét - mögötte van, atyaisten, immár húszezer nap, s még él, még imát mondhat ezért, azért, mindenért. Álom és ébrenlét között súlyosnak érezte a létet, elviselhetetlennek, s ezért, avagy ennek ellenére mély álomba rengett. Reggel arra ébredt, az erkélyre kitett elemózsián cinegék civódnak, hol a szalonnából, hol egymásból csípnek kiadósat. „Ha kinyitnám az ablakot, elvillannának, mint az élet, mint a gondolat. Nem, nem! Pöröljetek csak, ahogyan Isten pöröl pörlöimmel, zsibolyogjatok csak, ahogyan én zsibolygok huszonnyolcmillió percemmel. Milyen lenne a világ nélkületek és nélkülem, mit kezdene önmagával az égzengés, az Isten és a szerelem? ” - gondolta R. C. félálomban lebegve. Aztán szemét dörzsölve felült az ágyon, s úgy érezte,
