Irodalmi Szemle, 2009
2009/9 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Szalay Zoltán: Elmosódott torzulások (Krusovszky Dénes Elromlani milyen című kötetéről)
68 KÖNYVRŐL KÖNYVRE konyháig egy / hosszú, sötét folyosón vezetett át az út, valami belső ösvény” (Egy bizonytalan határon túl, 34.). így válik felcserélhetővé például a szájüreg és a betonkeverő két egymást követő versben: a Nyelvem helyén című egysorosban („száraz kavicsok forognak", 19.), illetve a címadó Elromlani milyen címűben {„Nem éreznek semmit, / fáradtan mozognak, / hideg szavak kopognak / egy betonkeverőben", 20.). így azonosul a narrátor azzal a rozsdás hordóval, amelybe egy harcsát tesznek reggel, hogy estére egy „halként már nem elképzelhető", homályos valami körözzön kiegyenesedni képtelenül „a sötét massza alján” {Élni akar, 29.). A groteszk elemek szerepének lényegét a kihajolni legalább című szövegből ismerhetjük meg: „Még érzem a torzulásokat, / de már nem tudom, mihez képest” (22.). A fiatal Krusovszky Dénes (1982) neve azzal a Telep néven ismertté vált csoporttal kapcsolatban került be az irodalmi köztudatba, amelynek alapítója és egyik legeredetibb alkotója, s amellyel kapcsolatban gyakran szokták egy költészeti paradigmaváltás lehetőségét emlegetni. Túlzás lenne állítani, hogy az Elromlani milyen című kötet bármit is forradalmasítana a magyar lírában, mindenképpen érdekes állomás azonban a depoetizáló költészetszemlélet és a hagyományos megszólalásokhoz való visszatérés között. Lágy, mégis fojtottan zaklatott hanggal néz szembe az én megragadhatatlanságával, nem utasítva el teljesen az emelkedettséget, de mértékkel adagolva azt. A szerző hangsúlyosan utal mestereire a kötetben, a szemlátomást szigorú alapossággal válogatott vendégszövegeket jelöli (kurzívval szedettek) és gondosan jegyzeteli: a legerőteljesebben Győrffy Ákos és Szijj Ferenc munkásságának a hatása érvényesül a verseken. Győrffy természetközeli, panteista hajlamú költészete leginkább a kötet középső részében az Egy bizonytalan határon túl talányosán kongó prózaverseiben, illetve a Képeslapok vissza című ciklus borúsan derengő szövegeiben figyelhető meg. Utazások, menekülések stációi idéződnek meg, helyszínek és emlékek elevenednek meg valahol a homályosan go- molygó ködfátyolon túl - a szerző azonban egy pillanatra sem feledkezik meg a versbe zártságról, nem ragadja magával a mondanivaló sűrűsége: „kiállsz / az utolsó sor végére, a mélyben / sétálóknak innen integetsz” [(2.), Képeslapok vissza c. ciklus, 42.]. A köteteimben megidézett Baudelaire szelleme a távolból integet felénk a verseken keresztül, melyekből kiérezhető némi halovány dekadencia, ám határozottan kétkedéssel, iróniával s különösen: elidegenedettséggel itatódik át (nem véletlenül került a kötet szigorúan megválogatott vendégszövegei közé Kafka- idézet). A szövegek narrátora nem ül bele kényelmesen ebbe a modem dekadenciába, kétségbeesett frusztráltsággal törne ki belőle, míg rá nem döbben, hogy nincsen kijárat, ahogy ezt a kötetzáró versben elmondja. Ha pedig nincs kijárat a fény felé, ezeken a sötét színtereken kell megkeresni az elromlás szépségét. {Krusovszky Dénes: Elromlani milyen. Kalligram, Pozsony, 2009. 104 oldal) Szalay Zoltán
