Irodalmi Szemle, 2009
2009/9 - TÓTH LÁSZLÓ 60 ÉVES - Grendel Lajos: Magyar líra és epika a 20. században(34)A prózafordulat regényei
54 Grendel Lajos platóni története ez) emblémájának tekinti.”(5) E kérdéssel kapcsolatban lényegesnek találom Györffy Miklós meglátását is: „Nádas számára egyszerűen nem létezik test és lélek kettőssége, ő a kettő szétválaszthatatlan egységében élteti alakjait.”<6) Esterházy Péter (1950). Pályakezdő két kisprózakötetét {Fancsikó és Pinta, 1976; Pápai vizeken ne kalózkodj, 1977) követően 1979-ben jelent meg a Termelésiregény c. műve, amely a magyar próza alakulástörténetének egyik meghatározó alkotása a 20. század utolsó negyedében. A Termelési-regény úgy imitálja a műfajt, hogy egyben ironikusan meg is kérdőjelezi mindeddig axiomatikus érvényűnek tekintett poétikai alapjait - mégpedig egészen más irányból és más végkifejlettel, mint két évtizeddel korábban a francia nouveau roman írói és teoretikusai. A Termelési-regényben Esterházy Péter szakít mindazokkal a regénypoétikai konvenciókkal, amelyek a modem magyar regény arculatát évtizedekig formálták - akár a népi realizmus, akár a polgári modernizmus irányából, s radikalizmusát tekintve túllép még Konrád György A látogatóján és Mészöly Miklós Filmjén is. Esterházy Péter radikalizmusa azonban nem a mindenkori avantgárd irányzatok múlttagadásában gyökerezik, hanem a tradíció átértelmezésében. A hetvenes és a nyolcvanas évek a Krúdy-hagyomány és a Kosztolányi-hagyomány újraértékelésének és -értelmezésének az ideje is. „Jól látható [...] a Termelési-regény egész alkatán, hogy a történetszerű epikus folyamat erőteljes metaforizálódása nagymértékben támaszkodik a Krúdy-Kosztolányi hagyományra: a megszakításos, teret és időt viszony- lagosító történetmondás a hazai epikai tradíció súlypontjainak áthelyezésével kapcsolódik a modem regényírás ekkor már több évtizedes elbeszéléspoétikai újításai- hoz.”(7) Esterházy Péter írói stratégiája azonban nem éri be annyival, hogy „korszerűsíti”, mintegy a jelen korhoz igazítja ezt a tradíciót, hanem annak poétikai alapelemeit is revízió alá veszi, a legkisebb részletekig menően szétszereli azt, hogy aztán ezekből az elemekből olyan új regénystruktúrát építsen föl, amelyben a dolgok világa alárendelődik a szavak világának, kihangsúlyozva az irodalom nyelv- és beszéd- művészet jellegét. A Termelési-regény olvasható tehát műfaji önreflexióként is. Külső formáját illetően a Termelési-regény két részre (ha úgy tetszik, két regényre) osztható, melyek közül a rövidebb terjedelmű első rész szatirikus-paro- disztikus imitációja a szocreál termelési regényeknek, míg a második, a terjedelmesebb rész az ehhez fűzött, többnyire életrajzi jellegű lábjegyzeteket tartalmazza. Ez az ikerregény jellegű kompoziciós elv egyrészt lehetővé teszi, hogy a regény „íródása” folyamatába is bepillanthasson az olvasó, másrészt átjárást biztosít a fikciós és a nem fikciósnak tűnő regényterek között. Esterházy Péter így egy olyan többszólamú narrativát hoz létre, mely azáltal, hogy az első „könyvet”, a tulajdonképpeni termelési regényt, illetve annak paródiáját író „Mester” hétköznapjait egy, Goethe Eckermannjára utaló, alázatos-rajongó elbeszélő nézőpontjából mutatja meg, az elbeszélt anyag számára (világ)irodalmi hátteret és távlatot teremt, melynek tekintélyét és komolyságát azonban iróniájával azon melegében le is fokozza. A regényben felbukkanó valóságelemek egyetlen, nagy történetbe szer
