Irodalmi Szemle, 2009
2009/9 - Markó Béla: Nyeltörvény és környéke Avagy: a nemzeti állam visszavág (esszé)
32 Markó Béla Psalmus Hungaricus című szívszorító, de egyszersmind groteszk költeményben próbált beállni a magyarság-költők sorába, de ez a kísérlet, akármilyen lenyűgöző, teljesen kirí mindabból, amit egyébként írt (talán még a Tükör előtt kivétel valamennyire). Magamat is leginkább liberálisnak szeretném tudni, ha időről időre nem tenne kon-zervatívvá és nacionalistává a többségi ostobaság, és most is ilyen érzések ébrednek bennem: hogyan legyek megértő ezzel a gyarmatositó lenézéssel, ezzel a mérhetetlen arroganciával szemben? Több mint másfél évtizede - tisztemnél fogva - az egyik legismertebb politikus vagyok Romániában, de alig akad román újságíró, aki le tudná - hajlandó lenne - helyesen, ékezetekkel írni a nevemet. Az az igazság, hogy akkor lennék nacionalista, ha azt állítanám, hogy a velünk együtt élő népek nem képesek megtanulni a nyelvünket. Dehogynem! Jobban is sokszor, mint mi az övékét. Hiszen a magyarországi magyarok román, szerb, szlovák névejtéséről és névírásáról is bőven lehetne értekezni! Másról van itt szó. Hogyha használni kezded a másik nyelvét - ráadásul: helyesen! -, a végén még meg is találod érteni! A végén még nem is lesz olyan fontos, hogy a te nyelved domináljon minden helyzetben! Ez a leglényege a nyelvi kizárólagosságnak! A nyelvtörvények nemcsak a kisebbségek ellen irányulnak, hanem a potenciálisan megértő, toleráns, befogadó többség ellen is. Vagy talán leginkább ellene. Nem a román vagy szlovák gyerek esne kétségbe, ha az iskolában meg kellene tanulnia magyarul, hanem a román vagy szlovák „nemzetvédő”. A gyermeknek legfennebb rosszul esne egy újabb tantárgy, púpnak kellene a hátára, de ha cserében másutt könnyítenének valamit, miért is ne fogadná el. Ellene is irányulnak hát a nyelvtörvények. Nehogy a következő nemzedék feladja a dominancia, az egyoldalúság, a nemzetállam Kárpát-medencei álmát! Nehogy nyitott, európai emberré cserepedjék! Ami ma Szlovákiában történik - amennyire én innen, Marosvásárhelyről belelátok és ami talán Romániában is készülődik, azt úgy neveztem a minap, cseppet sem tréfásan, hogy: a nemzetállam visszavág! Remélem, időlegesen csupán, remélem, hogy a XXI. század kezdődő történelmének csak egy múló pillanata ez. Követtem a magyarországi reagálásokat erre a nyelvtörvényügyre. Tisztességesek, helyénvalóak a kormányoldal és az ellenzék részéről egyaránt. De mintha lagymatagok lennének! Mintha alapjában véve tanácstalanok lennénk mindannyian! Mintha nem éreznénk az irdatlanul nagy tétjét annak, ami elindult. Pedig ebben a pillanatban az elmúlt húsz esztendő eredményeinek a megőrzése és továbbvitele a tét. Szemben egy olyan visszavételi kísérlettel, amely könnyen belesodorhatja Magyarországot, a határon túli magyar közösségeket egy folyamatos, meddő konfrontációba - egyelőre politikai értelemben -, amelyből itt, a Kárpát-medencében senkinek haszna nem lehet. Azt mondhatnám, hogy paradox módon egy mostani keményebb, konfrontativabb fellépéssel kell elejét venni a későbbi folyamatos szembefeszülésnek. Úgy tűnik, hogy a párbeszéd gondolatát ma már csakis
