Irodalmi Szemle, 2009
2009/9 - Markó Béla: Nyeltörvény és környéke Avagy: a nemzeti állam visszavág (esszé)
29 Markó Béla Nyelvtörvény és környéke Avagy: a nemzetállam visszavág A ma már jóban-rosszban távolinak tetsző ötvenes években, gyermekkoromban Romániában, a Magyar Autonóm Tartományban, Kézdivásárhelyen a cégtáblákról tanultam meg olvasni magyarul. Ma is tudom, hol volt a főtéren az „élelmiszer”, a „vasudvar”, a „könyv”, a „gyógyszertár”. Két évtizeddel később, a hetvenes években, ugyancsak Romániában, az akkor már régóta megszüntetett Magyar Autonóm Tartomány székvárosában, Marosvásárhelyen az én gyermekeim cégtábláról, utcanévről, nyilvános feliratról kizárólag csak románul silabizálhatták a szavakat, viszonylag rövid idő alatt a magyar nyelv gyakorlatilag teljesen eltűnt a közéletből, legfennebb valamelyik isten háta mögötti faluban bukkant elő a hulló vakolat vagy a lepattogzó festék alól egy-két ékezetes betű. Százszázalékos magyar lakosságú települések nevét is kizárólag románul Írták ki a bejáratnál, egyik-másik esetben máig keserű nevetésre késztető fordításban. Az udvarhelyszéki „Bögözt” például hajdanában a költői fantáziájú román tisztviselő, aki úgy hozta el nekünk a román nyelvet, mint bennszülötteknek az üveggyöngyöt, „Mugeni”-nek fordította, ami magyarra visszatéve valami olyasmit jelentene, hogy „Bőged” vagy „Bőgős”, nyilván a tehénbőgést hallván ki az eredeti elnevezésből. Játékos kedvük volt, ugye, ezeknek az Erdély átfestésével-átkeresztelésével megbízott román embereknek? Máig így hívják románul Bögözt! Mint ahogy a Nyárád menti „Kebele” ma is „Sándor” románul, ami a női kebel becéző formája tulajdonképpen, visszafordítva „Keblecske”, „Mellecske” vagy akár „Csöcsöcske” lehetne. Természetesen ezeknek a falvaknak azelőtt is volt román megnevezésük, juhászok, vásárosok a magyar falunevet használták román fonetikával, a világon mindenütt így szokták ezt csinálni, de annak idején a friss román közigazgatást irritálták a mégiscsak magyaros hangzású, tehát magyar eredetre utaló megoldások, és nemcsak fonetikailag, hanem tartalmilag is birtokba akarták venni Székelyföldet és Erdély minden magyarlakta régióját. Tették ezt abban az Erdélyben, ahol számos helységnév vagy földrajzi elnevezés egyébként nem is magyar, nem is román, hanem szláv, besenyő, úz vagy ki tudja, milyen eredetű. Summa summarum: magyar gyermek a szülőfalujában vagy szülővárosában az utcán nem tanulhatott meg olvasni magyarul. Megtanították otthon, hál’ istennek! Aztán a nyolcvanas évek második felében már az egyébként még rendszeresen
