Irodalmi Szemle, 2009
2009/9 - Fried István: „Szlovákiai magyar SZÉPirodalom” (tanulmány)
„Szlovákiai magyar SZÉPirodalom' 23 valósítására hangzik el az elvben jogosnak tartott igény. Más kérdés, hogy az úgynevezett közéletiségnek, a szociális érzékenységnek, a „sérelmi” politikának hol lelhető meg a leginkább eredményekkel kecsegtető terepe. Vajon a parlamenti demokráciákban (az időnkénti visszaesések, torz reflexiók, a rossz múltat idéző megnyilatkozások ellenére) a politikai népképviselet, a sajtó nem kecsegtethetnek-e több eredménnyel a politikai küzdelemben, mint a szükségszerűen korlátozott hatósugarú anyanyelvi irodalom? Ugyanakkor az irodalom sem mondhat le arról a törekvéséről, hogy elismertessék, egyenjogú résztvevőként fogadják be abban az irodalomközi együttesben, ahová nem csupán földrajzi, hanem mindenekelőtt kulturális meghatározottsága révén tartozik. Nem a leegyszerűsített hídszerep ad indokoltságot a nemzeti kisebbségek szerzőinek arra, hogy polifon énjük művészi lehetőségeit kifejthessék. A regionális irodalmi együttesben ugyanis a kultúrák azonos joggal foglalnak helyet, s a maguk módján - egyenlő félként - dolgozzák föl a saját és az idegen szembesülésének tanulságait. Ilyen esetben az ún. „többségi” nép irodalma sem csupán átadó, legalább olyan mértékben befogadó, és így gazdagodásnak tudja be (kellene hogy betudja) a más nyelvű irodalmakkal való együttélést. Mindazonáltal nem feltétlenül célszerű egyetlen állami-politikai egységben k- ijelölni a régió határait, ez szintén izolációval járhat. A Szlovák Köztársaságban a szlovák mellett magyar és ukrán (ruszin) nyelvű írásbeliség is létezik, nemcsak magános szerzőkkel, hanem művelődési egyesülésekkel, sajtóval, szponzorálni érdemes könyv- és folyóiratkiadással, az anyanyelvi oktatással nem pusztán „közép- iskolás fokon”. Ugyanakkor indokolatlan szűkítés volna az ún. nem feltétlenül irodalmi jellegű kontextust az egyetlen vagy a legfőbb regionális kritériumként feltüntetni, az esetlegesen feltételezett „szlovákiaiság” (miként hajdanában a mesterségesen létrehozott „romániaiság”) elsősorban a területi és nem bizonyosan az esztétikai-kulturális hovatartozás meghatározója lehet. Itt futólag emlékeztetek arra, hogy az ausztriai (klagenfurti) komparatista kezdeményezés nyomán népszerüsödött Alpok-Adria régió egyfelől nem Ausztria, Horvátország, Szlovénia, Olaszország irodalma- inak/kultúráinak „ki-különítésére” törekszik, hanem annak az egymásra tekintő kul- turalitásnak a tudatosítására, jellegének összehasonlító elemzésére, amely a többnyelvű Karinthia, Isztria, a Venezia-Giulia térség, Trieszt és bizonyos szlovén területek révén prezentálja az olvasói-fogyasztói szokásokban, a hagyományból eredeztethető két- és többnyelvűség irodalomban megnyilatkozó változatait, hogy egymásba fonódó szövedékként a polifon szerzők én-ek, általuk a polifóniával jellemezhető irodalmak egymáshoz képest komplementer, ezen keresztül közös régióbeli sajátosságokat segítenek létrejönni. Az ausztriai szlovén nyelvű irodalomtól Fulvio Tomizzáig, Trieszt olasz-szláv művelődésétől a tájnyelvi irodalomig, Isztria többnyelvűségétől az Adriai-tengerpart szintén többnyelvű irodalmának hagyományáig, a magyar barokktól érintett kaj-horvát örökségig (nem csupán Miroslav Krleža több müvében) ívelő művelődés mind a mai napig üzen a régió kulturális munkásainak és tágabb értelemben a régiók Európáját szervezőknek, miként
