Irodalmi Szemle, 2009

2009/8 - MARGÓ - Juhász Dósa János: Nemcsak népszerűek voltak, hanem olykor merészek is (Galgóczi és Palotai)

MARGÓ

93

meg A férfi c. kisregényében is, amelyben egyébként Rudnóy Teréznek állít emléket. Ha mond esetleg bárkinek az utóbbi neve valamit. S még egy fontos regény, A keserű mandula, amely talán az első közvetlen kritikája a sztálinista-rákosista borzalmaknak. Az ő fia volt Bacsó Péter, a közelmúltban elhunyt filmrendező.

„Megy a koporsó/megy a földbe/harangszón imán/ alig zökken//rög a ge- rinchez/Neki még volt/kérlelhetetlen/és kemény volt//utolsó parasztok/körülállják/ Isten tanítja úgy imáját//ahogy mondják/magukba néznek:/nagyon magyar/magyar történet” - írta Galgóczi Erzsébet halálakor Nagy Gáspár. Sokan azt mondják, hogy peches ember volt, mert bár a kádári Magyarország egyik lelkiismeretének tartották, alig pár hónappal a rendszerváltozás előtt hunyt el. Talán nem véletlenül akarta így a sors.

Nem kellett volna pedig sokat várnia, hogy változzanak a dolgok. A riport, a szociográfia nagymestere, a falu kisemberéről nem sokan írnak nála szebben, megrendítőbben. Emlékeimben kutatva talán csak a tragikus hirtelenséggel eltávozott Szabó István (nem a filmrendező) tudott olyan gyönyörűen írni vagy eszembe jut Zolnay Pál filmje, a Hogyan szaladnak a fák Kiss Manyival és Dajka Margittal. Mivel Galgóczi is a Színművészetin tanult, kisujjában volt a forgatókönyvírás, így számos írásából készítettek filmet vagy tévéjátékot. Bár a hatalom többször is József Attila-díjjal, majd Kossuth-díjjal ismerte el, az alig megtűrt írók közé tartozott. Nagyon sokan, TSz-elnökök, önkényeskedő párttitkárok ismertek magukra soraiban. De nyíltan vállalt leszbikussága sem illett bele az akkori hatalom erkölcstanába. A Makk Károly által rendezett Egymásra nézve még 1982-ben is komoly botrány. Nem is oly rég egy amatőr társulat mutatta be A használt koporsó c. opusát, s még emlékszem, hogy amikor először láttam Az úszó jégtábla c. írásából készült tévéjátékot, elsírtam magam, ugyanis áthallásokat véltem felfedezni. Rólam, rólunk is szólt-szólhatott volna akár.

„Keményen ír. Úgy kezd, mintha kézigránátot hajítana az olvasó otthonába. A cselekmény bonyolításában kíméletlen. Megkínozza regényalakjait, s könyörtelenül együttgondolkodásra készteti az olvasót” - írja róla Bajor Nagy Ernő. Galgóczi és Palotai - nemcsak egy letűnt korszak elfeledésre ítélt lenyomatai, hanem mai bűneink, tévelygéseink pontos jósai is, csak elő kellene vennünk őket. Rajtuk nem, legfeljebb rajtunk fogott ugyanis az idő.

Juhász Dósa János