Irodalmi Szemle, 2009
2009/8 - Varga József: Gyógyulás egyenes derékkal (elbeszélés)
46 Varga József Egy hétfői napon stilisztikai gyakorlat volt. Bobó kíváncsian tudakolta volna, mennyire felkészültek Támlásék a hamarosan esedékes vizsgára. Alig helyezkedett el azonban kényelmes karosszékében, amikor mintegy darázscsípésre, váratlanul felugrott. Előbb artikulálatlanul, majd utóbb jól érthető hangon ordítozni kezdett:- Szemét népség! Ilyen primitív ugratásokon jár az eszük? Önöket tehát nem a tanulás, hanem a bosszantás érdekli? Hát így is jó... Vegyék tudomásul, hogy mától kezdve kiástuk a csatabárdot... Támlás Zoli, Csivoll meg Lépart Zsófi mögött meglapulva, csaknem megpukkadt a röhögéstől.- Nos, akkor hol is hagytuk abba, Támlás? - kérdezte Szilánk Bobó alias Szedány tanár úr a levegő után kapkodó harmadévest.- Bocsánat, tanár úr. Valami a torkomba futott - mondta kifulladva, kezét madárként lebegtetve, haját ujjaival hátrasimítva Támlás.- Csak nem eszik az előadás alatt? A maga részéről, úgy gondolom, ez lenne a legnagyobb pimaszság... Azt hiszem, van olyan karakán, hogy ilyesmire nem vetemedik - szólt gúnyorosan Bobó tanár úr.- Méghogy ennék... Hmhm. Inkább a nyelésemmel van baj... - Támlás rosszallóan nézett a tanárra.- Nos, talán így is lehet mondani - mondta Szilánk Bobó alias Szedány tanár úr. Azon a stilisztikaórán Támlás Zoltán harmadéves bölcsészhallgató mindvégig viszonylag csendesen üldögélt. Remek elfoglaltságot talált magának. Bezárt füzetjének borítójára Szilánk Bobót rajzolta szakállal, bajusszal, aprócska lábakkal és aránytalanul hosszú nemiszervvel, amely a térdét verdeste. A Bobó-karikatúra aztán eljutott Csivollhoz meg Lépart Zsófihoz is, akik csak nehezen bírták visszafojtani röhögésüket. Bobó bizony már régi bútordarab volt az egyetemen; régen megszokta a hallgatók zajongását, fészkelődését, suttogását. Sőt tudatában volt annak is, hogy előadásai egyhangúak és érdektelenek. Persze, otthoni gyakorlással igyekezett javítani rossz beidegződésein, gyakran még a tükör előtt is csücsörített, beharapta az ajkát, való- színütlenül tágra nyitotta szemét, de még idétlen mosolyát is finomítgatta. Pózaiban nemegyszer megmerevedett, hogy eszébe vésse a „felejthetetlen” pillanatokat. Végül aztán mégis maradt minden a régiben. Bobó most hirtelen a fejéhez kapott.-Az apja csigarigáját! A titkárságon vagyok, ha közben keresnének... - És elrohant. Lépart Zsófi eközben bekölnizett, piros rúzzsal lepecsételt borítékot csempészett a tanár könyvei közé. A csaknem ezeroldalas szöveggyűjteménybe pedig Támlás óvszeres skatulyát helyezett, s Csivollal szorgalmasan lapítgatták a kocka alakú dobozkát, hogy minél kevesebb helyett foglaljon el. Szilánk tanár úr széles jókedvvel érkezett vissza. Úgy látszik, valami túlságosan felizgatta, mert alig tudott magán uralkodni. Széles mozdulatokkal lapozni kezdett a szöveggyűjteményben.
