Irodalmi Szemle, 2009
2009/8 - Andrej Tarhanov versei (Tavaszi etűd, Nyina nővéremnek, A vitorla, Az öreg holló, Kondai fenyők - édesanyám vagytok (Mazsár László fordításai))
Andrej Tarhanov versei 17 Virágba borul a patak. Oly szép, hogy az öreg holló sem mer kortyolni belőle. Ő születésétől nem ismer restséget, felhők szilánkjai: szeme fénye. S türelemmel, háromszáz éve immár másokra bajt, félelmet tukmál. Most, halálát sejtve, csodák csodája: tisztábban lát. S a berkenyefára, a felhőkre, a rétre újszülöttként tekint. Dalnak hallja a cirbolya-sürü kékjében madarak ijedt lármáját is. A vizet is virágzónak látja: elragadtatva fellelkesedik. S holt teste összeesik. Kondai fenyők - édesanyám vagytok Őszülő liget fölé hajolva Távolba révednek a kondai fenyők. Régmúlt tavaszok emlékéhez nyúlnak, S idézik, ki legkedvesebb, a szeretőt. E fenyők táplálták lelkemet. Dalaim-világom forrásai voltak. Mint fiukat, lágyan szerettek A sok hóvihart megért fenyvesben. Ám partunkhoz vitorla úszott egyszer, Ti a jövőt álmodtátok, én éjszaka útra keltem. Búcsúszóra idő nem jutott Csupán, akár anyámat, Titeket is átölelt tekintetem. Ma messze vagyok tőletek, Véreim, kondai fenyők. Álmaimban megnyugodom, Érzem: anyai szeretettel, Aggódva fölém hajoltok. Fordította Mázsár László
