Irodalmi Szemle, 2009

2009/8 - Fonod Zoltán: „Duhaj kedvek Eldorádója...” (A nyelvtörvény és környéke)

6

Fonod Zoltán

(A törvény a kisebbségi nyelv használatát csak ott engedélyezte, ahol az adott nemzetiség aránya meghaladja a 20 százalékot, azt is oly módon, hogy az állami és ön- kormányzati szervek dolgozói nem kötelesek ismerni és használni a kisebbség nyelvét.) A törvény tehát a látszatát sem teremtette meg annak, hogy a nyelvi egyenjogúság elvéből vagy az alkotmány által megfogalmazott emberi és szabadságjogokból indul ki. A szlovák parlament a hivatalos nyelv törvényesítésében „a kölcsönös megértés és a kommunikáció eszközét“ látta, és (francia mintára!) a „nemzetiségi türelmesség, a humanitás és az emberi jogok” kiteljesítését remélte általa. A szlovákiai demokratikus változásokat betetőzte a Szlovák Köztársaság Alkotmánya, amelyet a Szlovák Nemzeti Tanács 1992. szeptember 1 -jén fogadott el, s amely egy hónapra rá, 1992. október 1 -jén lépett hatályba. Ez az alkotmány lényegében másodrendű állampolgárokként kezeli a nemzeti kisebbségeket, nem a polgári elvre épít, hanem a nemzetire. A „Mi, szlovák nemzet...“ megfogalmazás ugyanis eleve kirekesztette a nemzeti kisebbségeket abból az államalkotó státusból, melyet az 1968-as nemzetiségi alkotmánytörvény biztosított. A nemzetiségi jogokra vonatkozóan az új alkotmány az Alapvető Jogok és Szabadságjogok Chartájának cikkelyeiből indul ki (12. cikkely 3. bekezdés). A 33. és a 34. cikkely külön is foglalkozik a „nemzeti kisebbségek“ (?!) és etnikai csoportok jogaival. Említést tesz a nyelvükön történő művelődésijogról; nyelvüknek a hivatalos érintkezésben való használatáról, de furcsa módon - e jogok tételes felsorolását megelőzően - kimondja az „államnyelv elsajátításához” való jogukat is. A szabadságjogok ilyen értelmezése alapján aligha meglepő, hogy a szlovák parlament által 1995-ben elfogadott nyelvtörvény (mely 1996. január 1-jén lépett hatályba) száműzi a hivatalos és közéleti érintkezésből a nemzeti kisebbségek nyelvének a használatát. Az új törvény hatályon kívül helyezi a korábbi nyelvtörvényt, így a kisebbségek a hivatalos érintkezésben még szóban sem használhatják anyanyelvűket. A törvény megsértését 1997-től jogi személyek esetében büntetik. Ezzel megszűnt az a több évtizedes gyakorlat is, hogy a parlamenti képviselők a parlamentben anyanyelvükön is felszólalhatnak. Ezt a döntést a Szlovák Köztársaság Alkotmánybírósága 1998 februárjában szentesítette.

Nem változtatott a szlovákiai magyar kisebbség helyzetén az sem, hogy Horn Gyula magyar és Vladimír Mečiar szlovák miniszterelnök 1995. március 15-én Párizsban aláírta a két ország közötti jószomszédi és baráti együttműködési szerződést. Az alapszerződés megkülönböztetett figyelmet szentelt a nemzeti kisebbségek helyzetére, és minden hiányossága ellenére kedvező lehetőségeket teremtett a két ország kapcsolatai rendezésére az által is, hogy négy nemzetközi dokumentum elveit érvényesítették a szerződésben. Tartalmazta az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének 1201-es ajánlását is, amely elfogadta az autonómiaigény részbeni teljesítését. A későbbi történések azonban nem igazolták az elvárásokat, minthogy a szlovák kormány nem az együttműködés, hanem a szembenállás politikáját választotta. A magyar kisebbség jogai ellen indított nyílt támadás (a nyelvhasználat korlátozása, az alternatív, tehát szlovák nyelvű oktatás bevezetése, a magyar ki-