Irodalmi Szemle, 2009
2009/1 - 90 ÉVE HALT MEG A MAGYAR KÖLTÉSZET ÓRIÁSA - Pomogáts Béla: Kettős kötődésben Hová tartoznak a kisebbségi magyar irodalmak? (esszé)
6 Pomogáts Béla Kettős kötődésben Hová tartoznak a kisebbségi magyar irodalmak? Annak, aki arra keres választ, hogy a kisebbségi magyar irodalmak miként kaptak helyet és minősítést a második világháborút követő két évtizedben a magyar- országi irodalmi tudat mérlegén, bizony csalódottan kell megállapítania, hogy a nemzeti kohézió és szolidaritás erkölcsi ereje a kívánatosnál, de még a lehetségesnél is jóval gyengébben működött. Mintha annak a várakozásnak, együttérzésnek és elkötelezettségnek, amely a Trianont követő két évtizedben oly bátorítólag hatott az elszakított magyarságra és ennek kultúrájára, egyszeriben vége szakadt volna. Az irodalmi élet magyarországi fórumain alig találunk olyan írásokat, amelyek a felvidéki, az erdélyi, a vajdasági és a kárpátaljai magyar irodalmak iránt megnyilvánuló érdeklődést és elkötelezettséget tanúsítanák. Akad néhány írás, például Benedek Marcell és Lukácsy Sándor, később Czine Mihály tolla nyomán, amely kísérletet tett arra, hogy az erdélyi magyar irodalomra valamiképpen felhívja a figyelmet, a többi kisebbségi magyar irodalom mindazonáltal alig keltett némi érdeklődést, jellemző dolog, hogy a szlovákiai magyar irodalomról, nem véletlenül Balogh Edgár tolla nyomán, gyakrabban emlékezett meg az erdélyi magyar sajtó, mint a magyarországi, a vajdasági magyar irodalom (néhány Bori Imre munkásságát bíráló írást leszámítva) pedig szinte észrevétlen maradt. így azután valóságos szellemi „forradalomnak” tetszett az a gesztus, amellyel 1968 kora nyarán a Magyar írók Szövetsége hozzáfogott a szomszédos országok magyar irodalmainak vizsgálatához, és a már régóta szükséges magyar-magyar kapcsolatok kialakításához. Erre a gesztusra, de szívesebben beszélnék irodalom- és nemzetpolitikai jelentőségű vállalkozásról, az 1968-as esztendő közép-európai eseményei adtak alkalmat. Csehszlovákiában teljes erővel kezdtek kibontakozni a „prágai tavasznak” azok az eseményei és az a szellemisége, amelyek az ott élő magyarság számára is megnyitották a nemzeti identitás helyreállításának lehetőségeit, Romániában egyféle bel- és művelődéspolitikai liberalizáció volt tapasztalható, amely természetesen azt a stratégiát szolgálta, amely révén a Ceausescu által irányított diktatúra meg kívánta erősíteni a maga pozícióit, részben az országon belül, részben a nyugati világban (amelynek gazdasági támogatására szorult), Jugoszláviában pedig ezek az esztendők jelentették a „titoizmus” virágkorát: az ország je-
