Irodalmi Szemle, 2009
2009/7 - POSONIUM IRODALMI ÉS MŰVÉSZETI DÍJ 2009 - Grendel Lajos: Magyar líra és epika a 20. században (33) 62 Popély Gyula: Ez volt a Sarló (2)
Ez voll a Sarló (2) 65 tani A felvidéki magyar ifjúság útja című 1934-ben megjelent tanulmányában, hogy bár a Sarlónak kezdetben voltak pozitív megnyilvánulásai, idővel teljesen elvesztették az iljúság és az egész felvidéki magyarság minden rokonszenvét. Miután vezetőik úgymond a marxista eszmeáramlat hatása alá kerültek, szinte természetesnek vehető, hogy a „kommunista mozgalom elszigetelt harcosaivá magánosodtak”.35 A Sarló tehát 1934-re már halott volt, amint azt maga Kessler Balogh Edgár is beismerte Fábry Zoltánhoz intézett idézett levelében. A fanatikus marxistává vált sarlós vezér azonban sem akkor, sem később nem volt képes belátni tévedéseit, illetve a Sarló kimúlásának igazi okát. Egy ideig még a Fábry Zoltán által szerkesztett kommunista lapban, Az Út-ban magyarázgatta bizonyítványát. Továbbra is megrögzötten bizonygatta, hogy igenis helyénvaló volt a Sarlót pártos elkötelezettséggel bekapcsolni a „dolgozók osztályharcába”. Az Út 1934. októberi számában megjelent cikkében az egykori sarlós vezér azért mégiscsak feltette a kérdést: „Hol akadt meg a Sarló minden burzsoáérdektől mentes, népi jellegű nemzeti harca? Min foszlott szét az a mozgalom, amely oly sikeresen segítette át a nemzeti elégedetlenség energiáit az egyedüli megoldás, az osztályharc történelmi vonulatára?” Az ekkor már saját közvetlen munkatársai által is bukottnak tartott „vezér” abban próbálta megtalálni mozgalma sikertelenségének nyitját, hogy bár a sarlósok - persze, már aki - eljutottak a kommunista pártba való beolvadásig, vállalták annak eszméit és célkitűzéseit, „de még felelős vezetőik sem váltak kommunistákká Lenin tanítása értelmében, marxista organizátorokká, akik az osztályharc és forradalmi szervezés módszertanát cselekvőleg magukévá tették volna, s a Sarló ifjúságát és szimpatizánsait a dolgozók szociális felszabadításának vonalára állított nemzeti harc tömegakcióinak kiváltására tudták volna bírni”. E cikke alapján ítélve úgy tűnik, a volt vezér minden addigi kudarca ellenére bizakodó volt - elvégre „a harcban nincs megállás” - és új osztályharcos terveket szövögetett. Szerinte szükséges egy „új Sarló” megalakítása, „mely társadalmi helyzetében eredményesen és szélesvonalúan kiáltja meg a harcot a fasizmussal és imperialista háborús előkészületekkel szemben”.36 Persze, ezekből az irreális célkitűzésekből már semmi sem vált valóra, és egy új Sarló létrehozása is merő illúziónak bizonyult. Kessler Balogh Edgár szélsőségesen osztályharcos okvetetlenkedéseit idővel a csehszlovák hatóságok is megsokallták, és ezért 1935-ben a brassói születésű volt sarlós vezért mint „romániai illetőségű” nemkívánatos személyt kiutasították a Csehszlovák Köztársaságból. * * * A sarlósok mozgalma már a harmincas években is sok vitára adott okot. Voltak, akik egyszerűen csak Moszkva ügynökeinek, a „marxi világmétely” megszállottjainak tartották a népi romantikus regösjárástól a kommunista pártig sodródó „élcsapatot”. Voltak persze ennél differenciáltabb megközelítések is, amelyek a sommás ítélkezés helyett inkább a társadalmi és politikai genézisét próbálták kitapintani ennek a nyilvánvalóan elfajult mozgalomnak. A húszas évek prágai magyar diákságát egy 1935-ből származó „prohászkás” tanulmány egy olyan mikrotársadalomként jellemezte, amelynek tagjai úgymond fiatal
