Irodalmi Szemle, 2009
2009/7 - POSONIUM IRODALMI ÉS MŰVÉSZETI DÍJ 2009 - Sorstörténelmet élünk és írunk (Dobos László megnyitója)
Posonium Irodalmi és Művészeti Dij 2009 27 (A hangulatos, ünnepélyes díjátadást a Tuba-rose Kamaraegyüttes fellépése is fokozta.) A kuratórium tagjai voltak: Duba Gyula (elnök), Fonod Zoltán (titkár), Németh Zoltán, Szarka László, Tőzsér Árpád). Az alábbiakban közöljük a megnyitó- és üdvözlöbeszédeket, valamint a díjazottak munkásságáról, életművéről szóló méltatásokat is. (zsolt) Sorstörténelmet élünk és írunk (Dobos László, a Madách Egyesület alelnökének megnyitója) Ismét együtt vagyunk, és ismét örülhetünk annak, hogy Íróink, irodalmunk múlt évi mérlege jónak, megnyugtatónak mondható. Itt vagyunk és őszinte szívvel mondhatjuk, jó munkát végeztek azok az alkotók, fiatalok és idősebbek, akiket a Posonium Irodalmi és Művészeti Díj Kuratóriuma a díjazásra alkalmasnak talált. Őszinte örömünkre szolgál, hogy az életmüdíjasok mellett - ők az idősebb nemzedéket képviselik, akiknek évtizedek munkáját minősítik az odaítélt díjak -, felsorakoznak a tehetséges fiatalok is. Azok, akik megjelent munkájukban tudásuk legjavát adták, legyen szó történészről, irodalomkritikusról, vagy „befutott” íróról, költőről. Mielőtt az ünnepélyes díjátadást megkezdenénk, legyen „bocsánatos” a bűnöm, hogy néhány szót szóljak mindennapi önmagunkról. Merthogy szülőföldünk nagy tapasztalatot, nagy tanulságokat és lehetőségeket hord magában. Nemcsak Trianonról van szó, mely rombolt és meghamisította a magyar történelmet, milliós nagyságrendben tette másodrendűvé a kisebbségi magyarságot a közvetlen környezetében kialakított nemzetállamok (Jugoszlávia, Románia, Csehszlovákia) keretében. Innentől kezdve (1919-től) a kisebbségi magyar nemzetiségek máig létküzdelmet vívnak nyelvükért, kultúrájuk és irodalmuk megmaradásáért, meg az anyagi létükért is. Az 1989-es rendszerváltás „igazított” ugyan az egyenlőtlen erőviszonyokon meg a létküzdelmen, az állandó kényszerhelyzet azonban megmaradt. Nem magunk választottuk, választjuk sorsunkat, minthogy Trianon óta a kényszerhelyzetek sora sorstörténelemre kényszerít. Sajnos, egyenlőtlen a küzdelem, mert messzi és távoli a többségi nemzet jószándéka, hogy könnyítsen a kisebbségek helyzetén. Azt talán mondanom sem kell, hogy a kisebbségi lét a kényszerhelyzetek sorát szüli, és esetenként még csak reményünk se lehet arra, hogy az önkormányzatiság vagy az önrendelkezés lehetőségeivel élni tudjunk. Ma már a „politikai érzékte- lenség” terén ott tartunk, hogy vezető politikai pártok képviselői arra is „bevörösöd- nek”, ha valaki a Kárpát-medencei magyarság helyzetének a javulását említi. Abban, persze, hogy a kisebbségi magyarság helyzete az elmúlt években nem az európai uniós lehetőségek szerint alakult, mi magunk is „pöttyösek” vagyunk. A
