Irodalmi Szemle, 2009
2009/6 - Kozsár Zsuzsanna: Phaidra (Ki vagy te?, Ágy és vágy, Fohász, Magával ránt, Obulus, Phaidra halott, Az utolsó szó jogán, Égre kiáltó, Hullámok)
50 Kozsár Zsuzsanna mét? Miért nem súgtátok meg, hogy nélküle sosem találom meg utamat? Miért nem mondtátok meg, hogy egész életem merő labirintus lesz nélküle, és nem a Mino- tauroszt kell egyszer legyőznöm: saját démonjaimat kell naponta megölnöm? Sors istennői, ti lekenyerezhetetlen moirák, miért nem óvtátok tőlem Phaidrát? Miért hagytátok, hogy elvigyem őt Krétáról, miért nem parancsoltatok rám, hogy rakjam ki inkább egy szigeten, mert ott is csak jobb sorsa lehet, mint ez az élet mellettem, melyben boldogtalan volt, az élet mellettem, melyet eldobott magától? Sors istennői, ti közönyös moirák, miért hagytátok, hogy Hippolütosz a világra jöjjön? Miért nem küldtetek rá betegséget gyerekkorában, miért nem állítottatok útjába dühödt harcosokat, sértett vetélytársakat? Miért akarjátok, hogy önkezemmel pusztítsam el őt, ágyam meggyalázóját, egyetlen gyermekemet? Sors istennői, ti érzéketlen moirák, miért kellett a világra születnem, ha sorsom csak szenvedés, ha körülöttem csak a halálnak van győzedelme? Miért kell mindenki pusztulását okoznom, miért vagyok elátkozott? Miért? Miért éppen én? Miért? Hullámok „ Benyel a tengerár, a partra már kiúszni sem tudok soha. " Amikor a tenger istenéhez fordult, már higgadt volt és elszánt. Úgy hívta segítségül isteni apját, jogai tudatában. Egyszer kért eddig segítséget tőle, mikor a krétai áldozatok után felosont a hajóra, és bevetették maguk közül a tengerbe. Most másodszor, és hite szerint utoljára fohászkodott hozzá - kérve, hogy pusztítsa el becstelen fiát, Hippolütoszt. A tenger felmoraj lőtt, és Thészeusz tudta: megköttetett az egyezség. Hippolütosz ott állt az egyik sziklaszirten. Nézte a tengert, mely éppúgy háborgott, mint a lelke. Phaidrára gondolt, akinek élettelen teste most máglyán ég meg nem született magzatával együtt. O kergette öngyilkosságba, ő a felelős pusztulásáért, nem lett volna szabad viszonyt kezdenie vele, nem lett volna szabad hagynia, hogy idáig fajuljanak a dolgok. Utána kellene mennie, de gyáva hozzá. Áll a sziklaszirten, nézi a tengert, nem mer leugrani. A hullámok egyre magasabbra csaptak, már elérték a szirtet is, Hippolütosz csak állt, várta a csodát. Vigye magával a tenger, nyelje el az örvény, hisz megérdemli. A halál kegyelem, itt már nincs maradása. A tenger felmorajlott, Hippolütosz átadta magát a víznek és a szélnek. Estére elcsendesedett a háborgó őselem. Üres volt a sziklaszirt, akár Thészeusz háza, melyben sátrat vert a némaság és a magány.
