Irodalmi Szemle, 2009
2009/6 - Szalay Adrianna: A leírás problematikája (Gozsdu Elek és August Strindberg) (tanulmány)
A leírás problematikája 35 kibontakozó film-esztétika megjelenéséről, amely az egymás utáni felvillanó képkockák sorozatos megjelenésének absztrahálását akarva-akaratlanul átültethette az irodalmi stílusba. Ennek okán az írók nagy arányban nyúlhattak a vizualitáshoz, gyakorta teremtve ködöt, esőt, sürü havazást novelláik kömyezetrajzában. A befogadó értékrendszerének függvénye tehát az irónia érvényesülése, attól függően, hogy felfigyel-e az iróniát felvezető képek sorára. Kiss József ezen apró rezdülésekre nem volt fogékony, a novelláról azonban megállapítható, hogy nemcsak hogy nem erőltetett, de mesteri, ahogyan éles kontrasztként vonultatja fel a fényre apelláló kifejezéseket a menülap francia szavaival, egyértelemüen a szecesszió más művészeti ágaihoz (plakát, kollázs) hasonlóan érzékeltetve a szintézist és a stilizáltságot. Ambrus Zoltán A Hét 1895-ös évfolyamában6 nehezményezi, hogy a magyar irodalom még mindig az esemyőtörténeteknél tart, s a komolyság és mélység nemigen populáris dolgok, mert az írók félnek a népszerűtlenségtől, s az írás mintha csak arra való volna nekik, hogy eltitkolják vele a gondolataikat. „A népnek nem kellenek a tragédiák, a népnek anekdota kell. " S a magyar nép (naiv lelkek) leikéhez a vallási dolgok egész világából Szent Péter alakja van a legközelebb. Ambrus szerint pár orosz regényben (Gogol, Tolsztoj) megtalálni a korabeli Oroszországot; említi a többi nemzet irodalmát, ami egy új világ gondolkozását, forrongását tükrözi: a németeket (Hauptmann, Sudermann, Wildenbruch, Fulda), az emberi lélek mélységeiben mélyen járó északi írókat, , az erköcsi problémákat élező franciákat, és a szenvedélyről szóló spanyol és olasz irodalmat (Echegaray, Alarcon, Verga, Annunzio). Végül felteszi a kérdést: Kinek a könyveiben keressük a mai Magyarországot? Eisemann György lényeges jellemzőként tartja számon7, hogy a századvég irodalma tele van a vágyakozás és a beteljesületlenség ellentmondásából fakadó hiány élményével. Gozsdu hőse a hiánylét megrekedő állapotában van, a közönyben. A tantalusi figurák erre az állapotra jellemző szavai: unalom, spleen, üresség, enerváltság, csömör. Gozsdu „oroszosságá’Val kapcsolatban erre gondolnak (ott is tunyaság, restség, lustaság, unalom ábrázolása). Eisemann szerint a századforduló a tantalusi sors szimbólumaiban keres újjáértelmezhető formákat. Tantalus a hiánylét megtestesítője, a vágyakozás, létszomj alakja. A századforduló irodalma mutatja, hogy a végleges áldozat a létigazság inkarnációja, tehát nem a lét megszerzése, hanem a létből való részesedésben revelálódik. A lét meghódítására üdvös kísérlet nem tehető. (Rilke: „Selyemfonál vagy, benn vagy a lét szövetében”) A tökéletesség a létben inkamálódik, ezért a korszak analízisei, melyek nem is elbeszélői szinten, hanem a szereplői tudatok szintjén érvényesülnek, egyfajta felismerést jelentenek, melyben megmutatkozik az önhitt eszmekergetés gyarlósága és kudarca. A jelen dolgozat szerint pedig ez az ironikus ábrázolásban ölt testet. Eisemann szerint a tantalusi aspektus a hősökre nézve tehát téves, mert azt hiszik, hogy az eszmény fölötte áll a létnek, holott fordítva van: az eszményt kell a lét igazságához közelíteni, hogy e közelségben felolvadhasson. Ignotus A Hét 1891-es évfolyamában* csodálatosnak nevezi az Ibsen iránti
