Irodalmi Szemle, 2009
2009/6 - Radnóti Miklós versei (Sem emlék, sem varázslat. Hetedik ecloga, Levél a hitveshez)
1 Radnóti Miklós Száz éve született a mártírhalált halt költő Sem emlék, sem varázslat Eddig úgy ült szívemben a sok, rejtett harag, mint alma magházában a négerbarna mag, és tudtam, hogy egy angyal kisér, kezében kard van, mögöttem jár, vigyáz rám s megvéd, ha kell, a bajban. De aki egyszer egy vad hajnalon arra ébred, hogy minden összeomlott s elindul mint kisértet, kis holmiját elhagyja s jóformán meztelen, annak szép, könnyüléptü szivében megterem az érett és tűnődő kevésszavú alázat, az másról szól, ha lázad, nem önnön érdekéről, az már egy messzefénylő szabad jövő felé tör. Semmim se volt s nem is lesz immár sosem nekem, merengj el hát egy percre e gazdag életen; szivemben nincs harag már, bosszú nem érdekel, a világ ujraépül, - s bár tiltják énekem, az új falak tövében felhangzik majd szavam; magamban élem át már mindazt, ami hátravan, nem nézek vissza többé s tudom, nem véd meg engem ha megpillantsz, barátom, fordulj el és legyints. Hol azelőtt az angyal állt a karddal, - talán most senki sincs. 1944. április 30. Hetedik ecloga Látod-e, esteledik s a szögesdróttal beszegett, vad tölgykerités, barak oly lebegő, felszívja az este. Rabságunk keretét elereszti a lassú tekintet és csak az ész, csak az ész, az tudja a drót feszülését. Látod-e drága, a képzelet itt is így szabadul csak,
