Irodalmi Szemle, 2009
2009/5 - RUDOLF CHMEL 70 ÉVES - Zirig Árpád: Csóti (novella)
41 Zirig Árpád Csóti A napfény még, mint az anya a gyermekét, ölében tartotta a vidéket, de a nagy fülledtségben már érezhető volt a búcsúzó szándéka. Kezdetben csak gyenge fuvallat borzolta az út menti fák koronáit, lekapkodott az ágakról néhány elszáradó levelet, de a nyomában gyűlni kezdtek a felhők. Előbb az apraja tolakodott elő a nyugati égboltra, később a vastag, hatalmas magasságokba törő fehérje, és végül az igazi fekete szörnyetegek következtek. Gomolyogtak, tipródtak, egymásnak rohantak, mint a középkor harcterein a zárt sorokban küzdő tusát vívó hadseregek, és szinte rázuhantak a tájra. Az égbolt nyugati fele sürü szürkeség fogságába esett. Valószínűleg nagy eső készülődik, gondolta az öreg. Óvatos, meggondolt, apró léptekkel átküzdötte magát a mély útszéli árkon és leült az egyik akác alatt heverő farönkre. Nagy tenyerét vízszintesen a homlokához emelte, zárt ujjai alatt kémlelte a fények furcsa égi játékát.- Mintha az élet és a halál mezsgyéjén küzdenének, motyogta maga elé. - A nap már teljesen eltűnt az égről, csak a felhők közül kitörő fénypászták csíkozták a keleti égboltot. A látóhatárt nyárfák, büszke jegenyék vonulásának rajzolata vezette a végtelen felé. A szemlélőnek úgy tűnt, mintha a felhőkbe menetelnének. Egy kóbor villám végigcikázott a sárguló búzatábla fölött, az ég is morgolódni kezdett, akár az éhes ember gyomra.- Elfáradtál Csótikám, mig bebarangoltad a gyerekkori emlékeid színterét. - A felesége halála óta már többször is azon kapta magát, hogy félhangosan, dörmög- ve beszélget a másik énjéhez. A Csóti név is számtalan régi emléket idézett föl benne. Hogy kitől kapta és miért ezt a nevet, arra már nem emlékezett, de szerette, sokkal inkább mint az eredetit. A valódi neve Nádaslaky Nagy Ignác volt, de ezt csak hivatalos papírokon használta, a barátai, közeli ismerősei Csótinak vagy Nácinak szólitották. Most, hogy kimondta az ajándékba kapott nevét, az emlékezete a gyermekkorát idézte vissza, és az egész előtte elterülő táj egy pillanat alatt megváltozott, a sárguló búzakalászokat ringató termőföld átalakult egy olyan vidékké, amely csak benne létezett. A temetődombon túl az országút felé a községi legelő területén még két halom kiemelkedése törte meg a sík egyhangúságot. Télen, ha elég sok hó esett, mindkét domb kitűnő szánkózási lehetőséget biztosított a falu fiataljai számára. Az idősebbek még emlékeztek arra, hogy itt a Pálffy grófoknak volt téglaégetője, de a
